Élő Kolozsvári Rádió

Mile Lajos: Kolozsvár szerethető város

Mile Lajos (fotó: Marius Avram/Agerpres)

Mile Lajos (fotó: Marius Avram/Agerpres)

„Izgalmas, munkával teli, de egy rendkívül kellemes, élménydús időszak elé nézek, és igyekszem legjobb tudásom szerint megfelelni ennek a feladatnak” – nyilatkozta a Kolozsvári Rádiónak Mile Lajos, aki nemrég vette át megbízatását, majd foglalta el kiküldetési helyét Kolozsváron.

Keze alatt tíz konzul, háta mögött a honosítási iratcsomók hada, az új főkonzul ugyanakkor emberközelibb ügyintézést, közvetlenebb kapcsolatokat, és nem utolsósorban új honlapot szeretne létrehozni a konzulátusnak. Mennyire sikerült megismerkedni azzal a hat megyével, amely a kerületéhez tartozik? – kérdeztük meghívottunktól:

„Jelen pillanatban még a tájékozódás, ismerkedés, bemutatkozás időszakát élem. Voltam Érdmindszenten, ahol egy megható Ady-ünnepséget rendeztek. Azt a részt egyébként jobban ismerem, hiszen én egy, a határ másik oldalán található Szatmár megyei kis faluban nőttem fel. Immáron két hete élek Kolozsváron, nagyon összetett, magas lélekszámú és nagyon változatos természetű városnak tartom. Korábban úgy fogalmaztam, és ezt most is így gondolom: szerethető várost kezdek megismerni Kolozsvárban. A kulturális, tudományos élet rendkívül gazdagnak, élőnek, elevennek tűnt számomra.”

A Hangoló házigazdája: Rácz Éva

Szerkesztő: , 2014 november 26, 15:09

Sokszínű csapat folytatja a munkát Nyilas Misi(k) körül Nagyváradon
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 11:38

Sokszínű csapat folytatja a munkát Nyilas Misi(k) körül Nagyváradon

Szeptembertől heti egy-két alkalommal, valamint az őszi és téli szünetekben is folytatódnak a Légy jó mindhalálig című musical...

Sokszínű csapat folytatja a munkát Nyilas Misi(k) körül Nagyváradon
Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában