Donát 160: templom, emlékmű, gótikus kincs
A Farkas utcai református templom Kolozsvár egyik legértékesebb műemléke. Az évszázadok során több módosításon is átesett épületet legutóbb az 1950-es, 1960-as évek fordulóján restaurálták, sajnos nem teljesen szakszerűen. Az idő múlása mellett ez az egyik oka annak, hogy a közelmúltban újabb átfogó felújítást kezdtek el. A mintegy négymillió euróba kerülő munkálatok fő kezdeményezői a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és az Erdélyi Református Egyházkerület. A templom felújítási munkálatait nemrégiben konferenciával egybekötött nyílt napon mutatták be az érdeklődőknek, akiket többek között Rácz Róbert építőmérnök, építésvezető avatott be a folyamat titkaiba. A szakembert ezt követően kértük mikrofon elé.
Riporter: László Tibor
Articol editat de , 17 november 2014, 18:15 / actualizat: 26 november 2014, 16:27