Élő Kolozsvári Rádió

Európai voks körkép, 13 órai adatokkal

A Párizsban szavazó román állampolgároknak akár 4 órát is várniuk kell, hogy voksolhassanak, mivel a városban csak két szavazóközpont működik.

Reggel 7 órakor, a helyiségek megnyitásakor már több százan várakoztak a helyszínen, néhány órán belül a tömeg több ezresre duzzadt, a Román Nagykövetség körüli utcákban több száz méteres sorok kígyóznak. A szavazást önkéntesek segítik, akik tájékoztatást nyújtanak a sorban állóknak és segítenek kitölteni a nyilatkozatot. A Nagykövetség épülete köré jelentős rendőri és csendőri erők vonultak fel.

Hasonlóan jelentős sorok alakultak ki Londonban, Rómában, Torinóban, Stuttgartban, Münchenben, Castellonban, Madridban és Kisinyovban. 13 óráig a két bécsi választóközpontban összesen 1305 személy szavazott, a négy brüsszeli központban összesen 4213-an adták le voksukat, Párizsban 2674-en, a németországi szavazóközpontokban, Berlinben, Bonnban, Hamburgban, Stuttgartban és Münchenben összesen 5635 személy szavazott, a három római körzetben 2748-an voksoltak, olaszországi összesítésben viszont már 29.362 személy szavazott 13 óráig.  A három londoni központban 3410 fő voksolt déli 1 óráig, Kisinyovban, az ottani négy helyszínen 5164-en adták le szavazatukat.

rra

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2014 november 16, 16:19

Lakásbiztosításról – szinte számok nélkül
Hírek hétfő, 2025 október 272025 október 27, 13:20

Lakásbiztosításról – szinte számok nélkül

Ha nem kötelező, akkor miért fizessek? Elég gyakran kezdődik így a beszélgetés a lakásbiztosításról. Pedig kötelező. Persze, én is...

Lakásbiztosításról – szinte számok nélkül
Pótszékekkel felkészülni: Zsidó Napok tizedszer
Hírek szombat, 2025 október 252025 október 25, 10:04

Pótszékekkel felkészülni: Zsidó Napok tizedszer

Tizedszer is elmerülhetünk a zsidó kultúrában Kolozsváron. Szombaton 15 órakor kezdődik az ünnep, a 10. Kolozsvári Zsidó Napok...

Pótszékekkel felkészülni: Zsidó Napok tizedszer
Eléggé hiszünk a szerencsében és a babonákban
Hírek péntek, 2025 október 242025 október 24, 09:40

Eléggé hiszünk a szerencsében és a babonákban

A romániai polgárok túlnyomó többsége hisz a szerencsében vagy a sorsban – derül ki a Románia a mágia és az ezotéria között című...

Eléggé hiszünk a szerencsében és a babonákban
Donald Trump szerint csak később fognak találkozni Vlagyimir Putyinnal
Hírek csütörtök, 2025 október 232025 október 23, 11:23

Donald Trump szerint csak később fognak találkozni Vlagyimir Putyinnal

Donald Trump amerikai elnök szerint később kerül sor a Vlagyimir Putyin orosz államfővel tervezett találkozóra. Trump ezt szerda este...

Donald Trump szerint csak később fognak találkozni Vlagyimir Putyinnal
Hírek csütörtök, 2025 október 232025 október 23, 08:51

Moyses Mártonra emlékeznek Nagyajtán

Az 1956-os forradalom 69. évfordulóján az 55 éve a kommunista diktatúra túlkapásai ellen önégetéssel tiltakozó egykori kolozsvári...

Moyses Mártonra emlékeznek Nagyajtán
Hírek szerda, 2025 október 222025 október 22, 12:41

Orosz támadás volt Ukrajnában a román határ közelében

Nem hatoltak be Románia légterébe azok a harci drónok, amelyekkel Oroszország megtámadta az éjszaka folyamán a határhoz közeli ukrajnai...

Orosz támadás volt Ukrajnában a román határ közelében
Hírek szerda, 2025 október 222025 október 22, 12:17

Madarakat ünnepeltek Kalotaszentkirályon, információs táblákat is avattak

A madarakat ünnepelték kedden a kalotaszentkirályi Ady Endre szakiskola kisdiákjai. Az ALPA – Föld az Agroökológiáért Egyesület...

Madarakat ünnepeltek Kalotaszentkirályon, információs táblákat is avattak
Hírek szerda, 2025 október 222025 október 22, 10:50

A fejlesztési minisztérium újjáépíti a gázrobbanásban érintett bukaresti tömbházat

A fejlesztési minisztérium finanszírozza a múlt pénteki robbanásban érintett bukaresti tömbház újjáépítését – jelentette be...

A fejlesztési minisztérium újjáépíti a gázrobbanásban érintett bukaresti tömbházat