Listen Live Kolozsvári Rádió

A test történetei – világhírű rendezők és előadások az Interferenciákon

interferenciak_2014
Kolozsvár már megtelt az „Interferenciák” című nemzetközi színházi biennále plakátjaival. Tehát hamarosan kezdődik az az esemény, amelyen november 26. és december 7. között közel húsz színházi előadást láthat a közönség. Mindehhez kiállítások, koncertek, workshopok társulnak. Fő helyszín a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagy- és stúdióterme, de az Ecsetgyárban, a TIFF Házban, a Tranzit Házban és a Kaszinóban is izgalmas dolgok történnek a közeljövőben. 2012-ben az „Interferenciák” fesztivál „A hangok párbeszéde” alcímet kapta. Idén „A test történetei” jegyében hirdették meg a programot a szervezők. A következő bejátszásban egy kis ízelítőt kínálunk mindabból, amit november 26-tól láthatnak a színházszeretők. Ebben segít nekünk Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti igazgatója, akivel Gergely Zsuzsa beszélgetett.

A test történetei – világhírű rendezők és előadások az Interferenciákon

Articol editat de , 13 november 2014, 16:03 / actualizat: 11 december 2014, 21:10

 

 

Korán kelnek és hallgatókat lelnek – egykori Hangolósok a Hangolóban
Hangoló szerda, 13 március 2024, 14:34

Korán kelnek és hallgatókat lelnek – egykori Hangolósok a Hangolóban

Forrai Szerénke, Fodor Edina és Varga-Mihály Márton a 70 éves Kolozsvári Rádió más-más időszakában volt a reggeli műsor vezetője. Most...

Korán kelnek és hallgatókat lelnek – egykori Hangolósok a Hangolóban
„A meseműsor lehetőség a lelkemnek arra, hogy kikandikáljon”
Hangoló kedd, 12 március 2024, 13:33

„A meseműsor lehetőség a lelkemnek arra, hogy kikandikáljon”

Sántha Emőke kollégánk már többször szerepelt vendégként műsorainkban: hol daloskönyvet ír és ajzol, hol néprajzi gyűjtést végez....

„A meseműsor lehetőség a lelkemnek arra, hogy kikandikáljon”
Riportereink voltak – elmesélik, milyen volt
Hangoló kedd, 12 március 2024, 11:09

Riportereink voltak – elmesélik, milyen volt

Az idén hetvenéves kolozsvári Rádió életében nagyon sokan jelen voltak hosszabb vagy rövidebb ideig. Számtalan szebb vagy feszültebb...

Riportereink voltak – elmesélik, milyen volt
„Próbálunk a hallgató fejével gondolkodni”
Hangoló hétfő, 11 március 2024, 17:28

„Próbálunk a hallgató fejével gondolkodni”

Két legfiatalabb kollégánk, Birtalan Albert és Orbán Szabolcs indította hétfő reggel a 70 éves Kolozsvári Rádió ünnepi...

„Próbálunk a hallgató fejével gondolkodni”
Hangoló hétfő, 11 március 2024, 14:46

Magyar Oscar, Oppenheimer, Szegény párák – mindent kibeszéltünk!

Magyar díjazottja is van az idei Oscar-gálának. Mihalek Zsuzsa két kollégájával, Shona Heath-tel és James Price-szal közösen kapta meg az...

Magyar Oscar, Oppenheimer, Szegény párák – mindent kibeszéltünk!
Hangoló péntek, 8 március 2024, 08:27

Kolozsvári siker: négy aranyérmet szerzett Maier-Orosz Judit Dohában

Négy aranyéremmel tért haza a katari szenior úszó világbajnokságról a kolozsvári Maier-Orosz...

Kolozsvári siker: négy aranyérmet szerzett Maier-Orosz Judit Dohában
Hangoló csütörtök, 7 március 2024, 12:55

A növényeink kommunikálnak velünk, csak meg kell tanulni a nyelvüket

A növények jelzik, hogy mikor van szükségük gondozásra, átültetésre, csak meg kell tanulni értelmezni a...

A növényeink kommunikálnak velünk, csak meg kell tanulni a nyelvüket
Hangoló szerda, 6 március 2024, 14:28

Három éve jelent meg először az Újvárad kulturális folyóirat

Irodalmi esttel és lapbemutatóval ünnepel az Újvárad...

Három éve jelent meg először az Újvárad kulturális folyóirat