Élő Kolozsvári Rádió

RMDSZ: döntés csütörtökön

Kovács Péter

Kovács Péter

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség minden bizonnyal csütörtökön, november 6-án dönt arról, hogy az államelnök-választás második fordulójában melyik jelölt támogatását javasolja a romániai magyar közösség számára – jelentette ki hétfőn Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.

,,Az elmúlt órákban a médiában felröppentek bizonyos hírek, amelyek szerint az RMDSZ ezt a döntést már meghozta. Mi ezektől a híresztelésektől elhatárolódunk, és hangsúlyozzuk, hogy csütörtökön döntünk e kérdésben, amikor is a Szövetségi Elnökség, majd ezt követően a Szövetségi Állandó Tanács e témában ülésezik” – szögezte le az RMDSZ főtitkára.

Mint elmondta, egy kisebbségi közösséget képviselő szervezet nem engedheti meg magának, hogy érzelmi alapon hozza meg ezt a döntést. „Először elemeznünk kell a lehetőségeket, illetve a két jelölt ajánlatát, és csak ezután hozzuk meg racionális döntésünket” – hangsúlyozta Kovács Péter.

 

Szerkesztő: , 2014 november 3, 18:14

Az RMPSZ nem enged a kisebbségi román oktatás kérdéséből
Műsorok hétfő, 2025 március 172025 március 17, 11:57

Az RMPSZ nem enged a kisebbségi román oktatás kérdéséből

„Ha megálmodnánk magunknak egy kerettantervet, az nem úgy nézne ki, ahogy a tanügyminisztérium kerettanterv-javaslata kinéz” –...

Az RMPSZ nem enged a kisebbségi román oktatás kérdéséből
Újabb lépés az új kolozsvári gyerekkórház irányába
Műsorok hétfő, 2025 március 172025 március 17, 11:11

Újabb lépés az új kolozsvári gyerekkórház irányába

Aláírták múlt héten az új kolozsvári gyerekkórház kivitelezési szerződését. A Borháncs negyedben, 17 hektáron épülő új...

Újabb lépés az új kolozsvári gyerekkórház irányába
Ezért támogatja Crin Antonescut az RMDSZ
Műsorok hétfő, 2025 március 172025 március 17, 08:02

Ezért támogatja Crin Antonescut az RMDSZ

Az RMDSZ Crin Antonescut támogatja a májusi államelnöki választásokon – volt a pénteki, Kolozsváron tartott SZKT fő témája. Kelemen...

Ezért támogatja Crin Antonescut az RMDSZ
Darvas–LaRoche ház: alakul az igazi nagyváradi polgári enteriőr
Műsorok péntek, 2025 március 142025 március 14, 12:47

Darvas–LaRoche ház: alakul az igazi nagyváradi polgári enteriőr

Értékes műalkotásokkal gazdagodik a nagyváradi Darvas-La Roche-ház – adta hírül a működtető Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány,...

Darvas–LaRoche ház: alakul az igazi nagyváradi polgári enteriőr
Műsorok csütörtök, 2025 március 132025 március 13, 08:14

Elektromos iskolabuszokat kaptak a Kolozs megyei diákok

34 elektromos iskolabuszt vett át kedden a Kolozs Megyei Tanács. A nagyrészt európai uniós támogatásból vásárolt járművek körülbelül...

Elektromos iskolabuszokat kaptak a Kolozs megyei diákok
Műsorok csütörtök, 2025 március 132025 március 13, 08:07

Azonnali reagálást követelt Simion „nyúzós” kijelentése

Töröltette az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) George Simionnak azt a bejegyzését, amelyikben a Központi Választási Iroda (BEC)...

Azonnali reagálást követelt Simion „nyúzós” kijelentése
Műsorok csütörtök, 2025 március 132025 március 13, 07:55

Miért ment Szíriába Kiss Olivér?

Szíriában már több mint 2000 halottja van a napok óta tartó összecsapásoknak, amelyek a volt diktátor támogatói és az átmeneti...

Miért ment Szíriába Kiss Olivér?
Műsorok csütörtök, 2025 március 132025 március 13, 07:45

Hogyan védjük ki a csalási kísérleteket?

6,7 GB adatot loptak el a az Orange Romaniától a február 23-án történt hackertámadás során. A Romániai Nemzeti Kiberbiztonsági...

Hogyan védjük ki a csalási kísérleteket?