Élő Kolozsvári Rádió

Államelnökválasztás: Egy órakor 20,78% volt a részvételi arány

Délután egy órakor az országban 20, 78 százalék volt a részvételi arány – a Központi Választási Iroda adatai szerint.

Városon a szavazati joggal rendelkezők 21, 14 százaléka voksolt, vidéken 20, 28 százalékuk. Az említett időpontig Bukarestben 20, 78 százalék volt a részvételi arány.

Az országos átlagnál nagyobb arányban mentek el szavazni Konstanca (24,33%), Teleorman (24,21%), Olt (24,05%), Ilfov (23,97%) és Mehedinți (23,26%) megyében. Az említett megyékben 24 százalék körül volt az urnák előtt megjelentek száma.

Kisebb volt a részvételi arány Szatmár megyében, 15, 42 százalék, Máramaros megyében 15, 53 század százalék, Kovászna megyében 15, 59 százalék, Arad megyében 17, 44 és Hargita megyében 17, 45 százalék. A részvételi arányra vonatkozó újabb adatokat fél hatkor közli a Központi Választási Iroda, a szavazókörzetekből 4 óráig beérkezett információk alapján.

Délelőtt vidéken valamivel aktívabbak voltak a szavazópolgárok. A falvakban 6, 78 század százalék, városon, valamivel kevesebb mint 6, 37 százalék jelent meg a szavazóhelyiségekben.

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2014 november 2, 16:47 / actualizat: 2014 november 3, 11:00

Az iskolai biztonság növelését ígéri a miniszterelnök
Hírek péntek, 2026 október 232026 október 23, 10:13

Az iskolai biztonság növelését ígéri a miniszterelnök

Luca Niculescu a péntek reggeli kormányülés elején bejelentette, hogy átfogó tervet dolgoznak ki az iskolai biztonság növelésére,...

Az iskolai biztonság növelését ígéri a miniszterelnök
Joguk van a nőknek a kísérő jelenlétéhez a szülőszobában
Hírek csütörtök, 2026 október 222026 október 22, 13:45

Joguk van a nőknek a kísérő jelenlétéhez a szülőszobában

A képviselőház múlt héten elfogadta azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő...

Joguk van a nőknek a kísérő jelenlétéhez a szülőszobában
Tarr Zoltán Kolozsváron: nem a határon túli magyar közösségek támogatásának megszüntetése a cél
Hírek szombat, 2026 október 172026 október 17, 09:54

Tarr Zoltán Kolozsváron: nem a határon túli magyar közösségek támogatásának megszüntetése a cél

A határon túli magyar közösségek támogatása nem járhat politikai elvárásokkal – hangsúlyozta Tarr Zoltán, a magyar társadalmi...

Tarr Zoltán Kolozsváron: nem a határon túli magyar közösségek támogatásának megszüntetése a cél
Benyújtotta a kormányprogramot Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök
Hírek péntek, 2026 október 162026 október 16, 06:42

Benyújtotta a kormányprogramot Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök

Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtök este benyújtotta a parlamentnek 17 tagú kormányának névsorát. A miniszterjelöltek...

Benyújtotta a kormányprogramot Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök
Hírek csütörtök, 2026 október 152026 október 15, 08:33

Kormányra lép a PSD

A Szociáldemokrata Párt országos politikai tanácsa jóváhagyta, hogy az alakulat részt vegyen a Niculescu-kormányban – jelentette be...

Kormányra lép a PSD
Hírek kedd, 2026 október 132026 október 13, 18:17

A PNL és az RMDSZ is támogatná Luca Niculescu kormányát

A Nemzeti Liberális Párt fontolgatja, hogy hat hónapra szóló politikai megállapodást kössön Luca Niculescu kijelölt miniszterelnökkel,...

A PNL és az RMDSZ is támogatná Luca Niculescu kormányát
Hírek hétfő, 2026 október 122026 október 12, 12:21

Politikai megállapodást javasol a kijelölt miniszterelnök

Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy Romániának haladéktalanul teljes jogkörű kormányra van szüksége, mert a...

Politikai megállapodást javasol a kijelölt miniszterelnök
Hírek hétfő, 2026 október 52026 október 5, 18:23

Kelemen Hunor: az RMDSZ „szinte biztosan” nem vesz részt a következő kormányban

Kelemen Hunor szerint az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kormányban. A szövetségi elnök ugyanakkor elképzelhetőnek...

Kelemen Hunor: az RMDSZ „szinte biztosan” nem vesz részt a következő kormányban