Élő Kolozsvári Rádió

Függőágyban: Együtt könnyebb

Traumatikus eseményeket követően a túlélők képesek pozitív irányba fejlődni, különösen a másokhoz való viszonyulás, az új életlehetőségek, a spiritualitás terén. Az önfeltárás elősegítheti a fejlődést, lehetőséget teremtve a trauma feldolgozására.

A daganattal diagnosztizált betegek és hozzátartozóik gyakran szerveződnek önsegítő csoportokba, ahol lehetőség van az átélt tapasztalatok megosztására és a kölcsönös támogatásra. Mert együtt könnyebb! Tasnádi Mária pszichológus is ilyen meggondolásból hozta létre ezelőtt hét évvel az Alternatíva Egyesület a Leukémiás Betegekért Alapítványt, ahol betegeknek és hozzátartozóiknak segítenek. A www.asociatiaalternativa.ro honlapon várják az érdeklődők jelentkezését. November 5-én, szerdán délután négy órától pedig halállal kapcsolatos tabukat döntögető beszélgetést tartanak az Anton Pann utca 26-os szám alatt, a RotaMundi székházban.

Tasnádi Mária

Tasnádi Mária

Tasnádi Máriát 2005-ben diagnosztizálták leukémiával:

– Egy évig majdnem állandóan kórházban voltam. A leukémia csak hosszas, durva kemoterápiával gyógyítható, három- négy hét beutalás, egy- két hét otthon. Az elején nagyon mélyre zuhan az ember, de ösztönösen túlélésre van hangolva. A második kezelés után már úgy éreztem, hogy a kezembe vettem a sorsom.

– A legnagyobb veszélyt abban látom, ha egy leukémiást egy természetgyógyász lebeszél arról, hogy a kemoterápiát végigcsinálja.

– Nagyon sokan a súlyos trauma után növekedést tapasztaltak az élet bizonyos területein. A szenvedés, az átélés hatására az emberi kapcsolatok intimitása, a spiritualitás mélyült, a személyes erőforrások növekedtek.

– Ha beszélünk róla, mintha kissé megszelidítenénk a betegséget.

– Nem egyszerű az élet egy rákbetegség után, nem könnyű, viszont sokkal szebb. Kékebb az ég és zöldebb a fű.

Szerkesztő: Csatári Melinda

Szerkesztő: , 2014 október 31, 17:59 / actualizat: 2020 augusztus 5, 10:31

Merkovic Olga: „Medjugorje minden nap egy új ajándék, egy új kegyelem az életemben”
Műsorok csütörtök, 2025 szeptember 112025 szeptember 11, 16:25

Merkovic Olga: „Medjugorje minden nap egy új ajándék, egy új kegyelem az életemben”

A 36. Mladifest egyik szlovák tolmácsával, Merkovic Olgával családi kötődéseiről, munkájáról, a szlovák nyelvről és a magyar...

Merkovic Olga: „Medjugorje minden nap egy új ajándék, egy új kegyelem az életemben”
Kivizsgálják a pionírruhába öltöztetett óvodások ügyét
Műsorok csütörtök, 2025 szeptember 112025 szeptember 11, 15:31

Kivizsgálják a pionírruhába öltöztetett óvodások ügyét

A kommunista diákszervezetekre jellemző egyenruhába öltöztették a gyerekeket a tanévnyitón, nyakkendőt kötöttek a nyakukba és korabeli...

Kivizsgálják a pionírruhába öltöztetett óvodások ügyét
Puccini-bemutató: Mint saját életünk a színpadon
Műsorok csütörtök, 2025 szeptember 112025 szeptember 11, 11:55

Puccini-bemutató: Mint saját életünk a színpadon

Giacomo Puccini opera-hármasának első és utolsó egyfelvonásosát adja elő a Kolozsvári Magyar Opera. A köpeny és a Gianni Schicchi...

Puccini-bemutató: Mint saját életünk a színpadon
Még az elkötelezettek is feladhatják pár év múlva
Műsorok csütörtök, 2025 szeptember 112025 szeptember 11, 10:15

Még az elkötelezettek is feladhatják pár év múlva

Nincs sok oka a pedagógustársadalomnak a lendületes, bizakodó tanévkezdésre: szakmailag, logikailag és emberileg egyaránt kétséges...

Még az elkötelezettek is feladhatják pár év múlva
Műsorok szerda, 2025 szeptember 102025 szeptember 10, 15:37

Szakértő: a Kreml a NATO reakció- és védelmi képességeit tesztelte

Orosz drónok repültek be Lengyelország légterébe kedd este fél 11 és szerda reggel fél 7 között. Donald Tusk kormányfő szerint 19...

Szakértő: a Kreml a NATO reakció- és védelmi képességeit tesztelte
Műsorok szerda, 2025 szeptember 102025 szeptember 10, 15:20

Gyenge az idei almatermés

Kevés és drága idén az alma. Nyolc éve nem volt ennyire rossz az almatermés, ami a gyümölcs árát is meghatározza. A többi gyümölcsöt...

Gyenge az idei almatermés
Műsorok szerda, 2025 szeptember 102025 szeptember 10, 13:48

Hol tart Románia a vendégmunkások tekintetében?

Jelenleg mintegy százezer külföldi munkavállaló van Romániában, és egyre többre van szükség a munkaerőhiány miatt. Nagyon nagy hányaduk...

Hol tart Románia a vendégmunkások tekintetében?
Műsorok szerda, 2025 szeptember 102025 szeptember 10, 11:43

Holokausztról a Z-generációnak, kortárs kalauzolással

A Holokausztról szóló oktatást kívánja közelebb hozni a fiatalokhoz az a kiállítás, amely – Nagyvárad és Szatmárnémeti után –...

Holokausztról a Z-generációnak, kortárs kalauzolással