Függőágyban: RETRÓ
A rádiózás hőskorában nevezték el disc jokey-nak, azaz lemezlovasnak azt, aki egyaránt értett a zenéhez és a technikához. Ő válogatta és közvetítette a rádióban a zeneszámokat. Miután a hallgatóság kegyeibe fogadta a mindig új, mindig friss zenei csemegéket nyújtó dj-t, a stúdióból kihozták a közönség elé a klubokba, a diszkókba. Ha egy hétmérföldes csizmával visszalépünk a múltba, ott találjuk magunkat teadélutánon, vagy suli-bulin. Diszkó és funky zenére rütyőzünk megcsillanó tükörgömbök alatt, a fényorgona színes szédületében. Kolozsváron például a Mátyás Szülőházban, a Diákművelődési Házban, a CFR-klubban, az Egyetemiek Háza előcsarnokában, az Agronómia kantinjában, a Hajnal negyedbeli Obsiban, és persze iskolákban lehetett diszkózni.
Műsorunkra kibiggyesztettünk egy piros korhatárkarikát, benne a negyvenes szám: belépés csak középkorúaknak ajánlott, hiszen a 70-es-80-as évek diszkójába várjuk hallgatóinkat. A ma már Budapesten élő Lőrinczi Zsigmonddal, az annak idején mindenki által Gucinak ismert kolozsvári lemezlovassal idézi fel a „régi szép időket” Csatári Melinda.
Lőrinczi Zsigmond:
– Olyan jó volt a hangulata a régi diszkóknak, mindenkit ismertél. Este 9-kor kértük a rendező tanárt, hogy még egy kicsit maradhassunk. Na jó, akkor még két szám mehet. Drogok nem voltak abban az időben, de azok nélkül is jól tudtuk érezni magunkat.
– A két fiam is lemezlovaskodik kis klubokban, számítógépről keverik a zenét. Fényorgona, füsthatás, tűzijáték, minden van. Amikor nem volt csak egy lámpám és annak egy pedálja, zenére úgy nyomtam a pedált, a “fényorgonát”, ahogy én éreztem. Nem volt tükörgömböm, vágtam tükördarabokat, egy régi földgömbre ragasztottam őket üvegragasztóval. Nem teljesen szimmetrikusan, hát ahogy el tudtam vágni az üveget. És egy kis ventilátor motor forgatta.
– A magnószalagokat a pincében őrzöm. Nosztalgiával gondolok rá, hogy milyen jó számok voltak. Már nem is emlékszem, hogy például a 13-as számú szalagomon mi volt. Egy időben tudtam mindent kívülről. A négyesen volt a legjobb válogatás.
Szerkesztő: , 2014 október 10, 18:17 / actualizat: 2020 augusztus 5, 10:28