Élő Kolozsvári Rádió

Kampányhírek: fontos az egészségügy reformja

Teodor Meleşcanu független államelnök-jelölt nagyon fontosnak tartja az egészségügy reformját és ennek folytatása lesz fő célkitűzése, ha megnyeri az elnökválasztást – mondta Nagyszebenben egy egészségügyi témában tartott szemináriumon.

Az egyház és a hadsereg alapvető intézménye az országnak – hangsúlyozta Victor Ponta, a Szociál-Demokrata Párt, a Románia Haladásáért Országos Szövetség és a Konzervatív Pártszövetség államfőjelöltje Craiován.

A tragédiák mellett értékekre is emlékeznünk kell – mondta Kelemen Hunor az RMDSz államelnök-jelöltje kedden, a holokauszt 70. évfordulójára szervezett megemlékezésen, Kolozsváron. Az RMDSZ államfőjelöltje szerint három fontos tanulságot adott a zsidó kultúra a világnak, a közösségi lét fontosságát, a tudás és a bölcsesség kultuszát és a katasztrófákon való fölülemelkedés képességét. Kelemen Hunor szerint kötelességünk gondoskodni a kollektív emlékezet ébrentartásáról azért, hogy ilyen tragédiák ne történhessenek meg.

A Nemzeti-Liberális-Demokrata-Liberális Párt elnökjelöltje, Klaus Iohannis választási programjának egyik alapja a tanügy. Fontosnak tartja, érettségi után a fiatalok képességeik szerint döntsenek a továbbtanulás vagy a munkahely keresés mellett. Nem főiskolát végzett munkanélkülieket kell termelnie a tanügynek – mondta Klaus Iohannis.

Szerkesztő: , 2014 október 8, 15:26 / actualizat: 2014 november 28, 15:47

Továbbra is súlyos az ivóvízhelyzet a Kis-Küküllő térségében
Hírek csütörtök, 2025 június 262025 június 26, 07:55

Továbbra is súlyos az ivóvízhelyzet a Kis-Küküllő térségében

Újabb Maros megyei községben, Küküllőszéplakon is veszélyhelyzetet hirdettek a hatóságok a Kis-Küküllőnek a parajdi bányakatasztrófa...

Továbbra is súlyos az ivóvízhelyzet a Kis-Küküllő térségében
Nem lesz parlamenti bizottság a parajdi bányakatasztrófa kivizsgálására
Hírek szerda, 2025 június 252025 június 25, 13:14

Nem lesz parlamenti bizottság a parajdi bányakatasztrófa kivizsgálására

Elutasította a képviselőház a parajdi bányakatasztrófát kivizsgáló parlamenti bizottság felállítására vonatkozó javaslatot. A...

Nem lesz parlamenti bizottság a parajdi bányakatasztrófa kivizsgálására
Izrael a tűzszünet megsértésével vádolja Iránt, Trump bosszús
Hírek kedd, 2025 június 242025 június 24, 15:15

Izrael a tűzszünet megsértésével vádolja Iránt, Trump bosszús

Iránból rakétát indítottak Izrael ellen több mint három órával a tűzszünet kezdete után – állítja az izraeli hadsereg....

Izrael a tűzszünet megsértésével vádolja Iránt, Trump bosszús
Dan Tanasă kritizálta Asztalos Csabát az alkotmánybírói meghallgatáson
Hírek kedd, 2025 június 242025 június 24, 14:24

Dan Tanasă kritizálta Asztalos Csabát az alkotmánybírói meghallgatáson

A képviselőház jogi bizottsága ma kedvezően véleményezte Verginia Vedinaș és az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke, Asztalos...

Dan Tanasă kritizálta Asztalos Csabát az alkotmánybírói meghallgatáson
Hírek kedd, 2025 június 242025 június 24, 08:09

Elkezdte a munkát a Bolojan-kabinet

A Bolojan-kabinet miniszterei hétfő este letették a hivatali esküt. Nicușor Dan államfő aláírta a kormány tagjainak kinevezéséről...

Elkezdte a munkát a Bolojan-kabinet
Hírek kedd, 2025 június 242025 június 24, 07:48

Donald Trump szerint tűzszünetet köt Izrael és Irán

Donald Trump szerint Izrael és Irán teljes tűzszünetről állapodott meg, ami lezárja a „12 napos háborút”. Az amerikai elnök a...

Donald Trump szerint tűzszünetet köt Izrael és Irán
Hírek hétfő, 2025 június 232025 június 23, 13:14

Melyek lesznek az új kormány legfontosabb feladatai?

Aláírták a négy párt és a nemzeti kisebbségek közötti koalíciós megállapodást. A PSD, a PNL, az USR, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek...

Melyek lesznek az új kormány legfontosabb feladatai?
Hírek hétfő, 2025 június 232025 június 23, 11:02

Aláírták a koalíciós megállapodást

Aláírták a koalíciós megállapodást a PSD, a PNL, az USR, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának vezetői. A koalíciós...

Aláírták a koalíciós megállapodást