Élő Kolozsvári Rádió

November elsején kezdődik az Első Autó program

A kormány hétfőn mutatta be a programot, melynek segítségével új gépkocsit vásárolhatnak a 18 és 35 év közötti fiatalok. A programban olyan személyek vehetnek részt, akiknek eddig még nem volt autójuk.

Constantin Niţă gazdasági miniszter elmondta: a bankok előlegként a kölcsön összegének 5–10 százalékát fogják kérni, a hitelt legfennebb 84 hónapra lehet igényelni.

A program keretében hazai és külföldi gyártású gépkocsikat egyaránt lehet vásárolni. Az állami garanciával megvásárolt autó nem lehet drágább 12400 eurónál (áfával), a kamat 10–12 százalék alatti lesz. Az állam a hitel felét fogja garantálni, a havi részlet átlaga 150 euró lenne.

rador

Szerkesztő: , 2014 október 7, 17:39

Románia csaknem egynegyede szegénységi szint alatt él
Gazdaság hétfő, 2021 november 292021 november 29, 10:32

Románia csaknem egynegyede szegénységi szint alatt él

Az ország lakosságának 23,4 százaléka él a szegénységi szint alatt. Ez mintegy 4 és fél millió embert jelent – közölte az...

Románia csaknem egynegyede szegénységi szint alatt él
December 1-től jön a 20 lejes bankjegy
Gazdaság péntek, 2021 november 262021 november 26, 10:03

December 1-től jön a 20 lejes bankjegy

A Román Nemzeti Bank december elsejétől forgalomba helyezi a 20 lejes címletű bankjegyeket. Ez az első román bankó, amelynek előoldalára...

December 1-től jön a 20 lejes bankjegy
50 ezer lejre bírságolták az eMag-ot fekete pénteken
Gazdaság hétfő, 2021 november 152021 november 15, 12:36

50 ezer lejre bírságolták az eMag-ot fekete pénteken

A fekete péntek kampányában elkövetett szabálytalanságok miatt összesen 50.000 lej bírságot szabott ki az Országos Fogyasztóvédelmi...

50 ezer lejre bírságolták az eMag-ot fekete pénteken
Decemberben gondok lehetnek a pedagógusok fizetésével
Gazdaság szerda, 2021 október 272021 október 27, 09:51

Decemberben gondok lehetnek a pedagógusok fizetésével

Költségvetés-kiegészítés nélkül decemberben gondok lehetnek a tanügyi személyzet bérének kifizetésével – jelentette ki az este...

Decemberben gondok lehetnek a pedagógusok fizetésével
Gazdaság szerda, 2021 július 142021 július 14, 08:51

Az uniós átlagnál nagyobb gazdasági növekedésre számít idén Romániában az Európai Bizottság

Az uniós testület becslése szerint a romániai GDP idén 7,4 százalékkal lesz nagyobb mint a tavalyi évben, amikor nagyot zuhant a gazdaság a...

Az uniós átlagnál nagyobb gazdasági növekedésre számít idén Romániában az Európai Bizottság
Gazdaság péntek, 2021 május 282021 május 28, 10:21

Florin Cîţu: nem tárgyalunk a nyugdíjkorhatár módosításáról

A kormányban jelenleg nincsenek tárgyalások sem a nyugdíjkorhatár növeléséről, sem a nyugdíjkorhatárnak a várható élettartam...

Florin Cîţu: nem tárgyalunk a nyugdíjkorhatár módosításáról
Gazdaság csütörtök, 2021 május 62021 május 6, 10:47

Több szabad állás van most, mint tavaly ilyenkor

Áprilisban szinte 30 ezer állást hirdettek meg a bestjobs.ro platformon, 17 százalékkal többet mint márciusban, és 40 százalékkal többet...

Több szabad állás van most, mint tavaly ilyenkor
Gazdaság kedd, 2021 január 262021 január 26, 09:46

Raluca Turcan: illúzió a nyugdíjak 40 százalékos emelése

„Illúzió” a nyugdíjak 40 százalékos emelése – véli a munkaügyi...

Raluca Turcan: illúzió a nyugdíjak 40 százalékos emelése