Élő Kolozsvári Rádió

60 HANG Nagyenyeden

Nagyenyedi hallgatóival találkozott a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségének két tagja, szeptember 25-én, az Áprily-estek szeptemberi rendezvényén. A Kolozsvári Rádió 60. évfordulója alkalmából készült „60 hang” című CD-t a dr. Szász Pál magyar közösségi házban Benkő Judit és Maksay Magdolna mutatta be

A CD-ről lejátszott hangfelvételek nagy része Nagyenyedhez kötődött. Elsőként Áprily Lajos hangja csendült fel, majd a nagyenyedi kollégium egyik jeles diákja, Sütő András író 1980-as vallomását hallgatták meg az egybegyűltek. 1973-as felvételről Guttman Mihály karnagy-karmester, zenetanár az akkori pionír zenekar angliai, illetve skóciai vendégszereplésének élményeiről mesélt.

A „60 hang” című CD bemutatásakor azt is megtudhatták nagyenyedi hallgatóink, hogyan került Kolozsvárra Poór Lili színésznő. Az időben közelebb kerülve a jelenhez Kurtág György zeneszerező Kolozsvárral kapcsolatos benyomásairól szólt. Aztán ismét visszaforgattuk az idő kerekét.
A hang erejével 1957-ben találtuk magunkat és felcsendült Szentimrei Jenő költő, író, drámaíró, színházigazgató hangja. A hangfelvételek sorát Lakatos István zenetörténész, egyetemi tanár 1979-ből származó anekdotába illő meséje zárta.

Az időbeli utazást nagyon hangulatos beszélgetés követte. Köszönet nagyenyedi hallgatóinknak a meghívásért és a szíves vendéglátásért.

Nagyenyed_60Hang_Kozonsegtalalkozo_BenkoJudit_MaksayMagdolna

Nagyenyed_60Hang_Kozonsegtalalkozo

Nagyenyed_60Hang

Nagyenyed_60Hang_Kozonsegtalalkozo3

Nagyenyed_60Hang_Kozonsegtalalkozo4





Szerkesztő: , 2014 október 3, 14:20

Ezek jelenleg az autóipar legfőbb kihívásai
Műsorok csütörtök, 2026 április 92026 április 9, 11:26

Ezek jelenleg az autóipar legfőbb kihívásai

Magas olajárak, akadozó ellátási láncok, kivezetett állami támogatások és a kínai gyártók egyre erőteljesebb európai térnyerése –...

Ezek jelenleg az autóipar legfőbb kihívásai
Amerikai alelnök a választási kampányban
Műsorok szerda, 2026 április 82026 április 8, 15:57

Amerikai alelnök a választási kampányban

Nem jellemző, hogy külföldi választásokon az USA magasrangú kormányzati szereplői személyesen kampányoljanak – nyilatkozta a...

Amerikai alelnök a választási kampányban
Rengeteg autóban kell légzsákot cserélni
Műsorok szerda, 2026 április 82026 április 8, 15:02

Rengeteg autóban kell légzsákot cserélni

Több személygépkocsi-tulajdonos kapott értesítést levélben, hogy az autójába szerelt Takata márkájú légzsák hibás és életveszélyes....

Rengeteg autóban kell légzsákot cserélni
Elemző: „pillanatnyi kapituláció” a tűzszünet
Műsorok szerda, 2026 április 82026 április 8, 14:45

Elemző: „pillanatnyi kapituláció” a tűzszünet

Romániai idő szerint ma hajnalban jelentették be, hogy kéthetes tűzszünetben állapodott meg az Amerikai Egyesült Államok és Irán. Az USA...

Elemző: „pillanatnyi kapituláció” a tűzszünet
Műsorok szerda, 2026 április 82026 április 8, 13:08

Pénzt osztott a Kolozs Megyei Tanács

Összesen 43,8 millió lejt osztott le Kolozs megye az önkormányzatoknak. Ezeket, a 2026-os jövedelemadó 6%-os visszaosztásából származó...

Pénzt osztott a Kolozs Megyei Tanács
Műsorok kedd, 2026 április 72026 április 7, 16:14

Egy kolozsvári zeneszerző kalandozásai a költészet és a zene bűvkörében

Kortárs dalestre került sor hétvégén a Kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia új épületének amfiteátrumában, ahol Oksana Robert-Lee...

Egy kolozsvári zeneszerző kalandozásai a költészet és a zene bűvkörében
Műsorok kedd, 2026 április 72026 április 7, 14:52

Kolozsváron zajlik a Mikes-verseny országos szakasza

Országos szintű magyar olimpia zajlik a napokban Kolozsváron, melynek ezúttal a János Zsigmond Unitárius Kollégium ad otthont. A Mikes Kelemen...

Kolozsváron zajlik a Mikes-verseny országos szakasza
Műsorok kedd, 2026 április 72026 április 7, 11:59

Vasárnap este 8-ig lehet leadni a levélszavazatokat a magyarországi választásra

Zajlik a levélszavazás a magyar országgyűlési választásokra a határon túli nemzetrészekben. Regisztrálni március 18-ig lehetett. Öt...

Vasárnap este 8-ig lehet leadni a levélszavazatokat a magyarországi választásra