Élő Kolozsvári Rádió

Szükség van a NATO-ra

Most már nem kérdéses, hogy a NATO létének továbbra is van értelme, sőt az eddiginél erősebb NATO-ra van szükség – hangsúlyozta Anders Fogh Rasmussen, az észak-atlanti szövetség főtitkára Brüsszelben, a Carnegie Europe nevű elemző műhely rendezvényén elmondott beszédében.

A posztjáról a hónap végén távozó Rasmussen – áttekintve az elmúlt időszak stratégiai jelentőségű nemzetközi változásait – megállapította, hogy Oroszország nem partnert, hanem ellenfelet lát az észak-atlanti szervezetben. A beszédet követő pódiumbeszélgetés során úgy vélte, nem szabad megengedni, hogy Ukrajnában újabb „befagyott konfliktushelyzet” álljon elő.

Az iraki és szíriai területen tevékenykedő úgynevezett Iszlám Államról Rasmussen azt mondta, hogy az nem állam, hanem terrorista szervezet, és olyan fenyegetést jelent, amelyre katonai választ kell adni.

Ami az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet illeti, tegnap amerikai vadászgépek Bagdad környékén bombázták az állásaikat, ami új fejezetet nyitott az ellenük való fellépésben. Emellett programot indítottak az Amerikában élő dzsihadisták felhajtására.

Szerkesztő: , 2014 szeptember 16, 10:04 / actualizat: 2014 szeptember 22, 19:15

Etichete:
Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Betiltják a szerencsejáték-termek működését Kolozsváron
Hírek péntek, 2026 szeptember 42026 szeptember 4, 13:30

Betiltják a szerencsejáték-termek működését Kolozsváron

Kolozsvár Önkormányzata a mai tanácsülésen döntést hozott a szerencsejáték-termek működésének betiltásáról a város teljes...

Betiltják a szerencsejáték-termek működését Kolozsváron
Cătălin Drulă magyarul bírálta az RMDSZ-t, Csoma Botond szerint kényszerhelyzetbe kerültek
Hírek szerda, 2026 szeptember 22026 szeptember 2, 17:13

Cătălin Drulă magyarul bírálta az RMDSZ-t, Csoma Botond szerint kényszerhelyzetbe kerültek

Az Alkotmánybírósághoz fordul a PNL és az USR a képviselőház állandó bürójában történt tisztségátrendezés miatt. A két párt...

Cătălin Drulă magyarul bírálta az RMDSZ-t, Csoma Botond szerint kényszerhelyzetbe kerültek
Hírek csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 09:42

Kelemen Hunor: nem szabad elfogadni rossz törvénytervezetet

Kelemen Hunor szerint „rossz törvénytervezetet” akkor sem szabad elfogadni, „ha szorít a határidő, és akkor sem, ha a...

Kelemen Hunor: nem szabad elfogadni rossz törvénytervezetet
Hírek csütörtök, 2026 augusztus 132026 augusztus 13, 14:35

Ezért volt bűz megint Kolozsváron

Ma szörnyű szag terjengett Kolozsvár több negyedében. A Környezetvédelmi Őrség szerint a bűz ezúttal a Kolozsvár és Torda közelében...

Ezért volt bűz megint Kolozsváron
Hírek csütörtök, 2026 augusztus 132026 augusztus 13, 12:08

Új szabályok az EU-ból származó termékek behozatalára

Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára – közölte az...

Új szabályok az EU-ból származó termékek behozatalára
Hírek szerda, 2026 augusztus 122026 augusztus 12, 10:09

Kelemen Hunor: nem lehet tudni, honnan lesz pénz a béremelésekre

A közalkalmazotti bértörvény tervezetét előzetes politikai megállapodás alapján kellene megvitatni és megszavazni a parlamentben –...

Kelemen Hunor: nem lehet tudni, honnan lesz pénz a béremelésekre