Élő Kolozsvári Rádió

A modernitás világa, az összeesküvés-elméletektől a digitalizációig

A Szociológus Napok a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet és a Max Weber Szakkollégium négynapos rendezvénye, amelyet tizenharmadik alkalommal szerveztek meg.

Idén a KAB Szociológia és Demográfia Szakbizottságával és a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségével társszervezésben zajlott az eseménysorozat.

Következő összeállításunk a több napot igénybevevő nagyarányú eseménysorozaton készült. Toró Tibor A romániai román és magyar népesség tudományellenessége címmel értekezett. Geambasu Réka Tudományellenesség a BBTE-s diákok körében címen tartott előadást. A Budapestről érkezett Koltai Júlia értekezésének címe Az összeesküvéses hiedelmek hatása az oltási hajlandóságra és a betegség tapasztalatának moderáló szerepe volt. Szabó Júlia és Veres Valér az online oktatás és diákmunka a BBTE-n témakörben végzett felmérés eredményeit ismertette. Jancsó Ernő A digitalizáció hatása a munkahelyek és munkakörülmények alakulására témakörben osztotta meg gondolatait, míg Dobre Eleonóra az adatvezérelt HR-menedzsment fogalomkörébe vezette el hallgatóságát.

Az előadókkal László Tibor készített interjút.

A nyitókép illusztráció

Szerkesztő: kristalybea, 2023 május 15, 10:29

Etichete:
Az Adventi Könyvvásár nemcsak vásár
Bővebben vasárnap, 2025 december 212025 december 21, 23:06

Az Adventi Könyvvásár nemcsak vásár

A 11. Adventi Könyvvásárra december 11. és 14. között került sor Kolozsváron a Vallásszabadság Házában és a volt Melody Szálló...

Az Adventi Könyvvásár nemcsak vásár
A Teremtett világ szerzőjére, a 80 éve született Cs. Gyimesi Évára emlékeztek Kolozsváron
Bővebben kedd, 2025 december 162025 december 16, 13:27

A Teremtett világ szerzőjére, a 80 éve született Cs. Gyimesi Évára emlékeztek Kolozsváron

Idén ünnepelte volna 80. születésnapját Cs. Gyimesi Éva, a BBTE Bölcsészkarának kiváló tanára, számos emlékezetes kötet szerzője. Az...

A Teremtett világ szerzőjére, a 80 éve született Cs. Gyimesi Évára emlékeztek Kolozsváron
Divat, AI, popkultúra – a Kommunikációs Napokon jártunk
Bővebben szerda, 2025 december 102025 december 10, 15:36

Divat, AI, popkultúra – a Kommunikációs Napokon jártunk

A holnap gondolata ma! Ezzel az elnevezéssel 17. alkalommal tért vissza a Kommunikációs Napok, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Kommunikáció,...

Divat, AI, popkultúra – a Kommunikációs Napokon jártunk
Zsurka Péter, a kolozsvári hegedűoktatás legendás alakja
Bővebben szerda, 2025 december 32025 december 3, 17:46

Zsurka Péter, a kolozsvári hegedűoktatás legendás alakja

Gyenge Enikő Zsurka Péter Budapest–Kolozsvár. A hegedűtanítás nagymestere című könyvének bemutatójára került sor Kolozsváron december...

Zsurka Péter, a kolozsvári hegedűoktatás legendás alakja
Bővebben kedd, 2025 december 22025 december 2, 11:05

Újra felfedezni és éltetni az erdélyi magyar zeneszerzők hagyatékát

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a BBTE Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar szervezésében a 24. Magyar Tudomány Napja Erdélyben...

Újra felfedezni és éltetni az erdélyi magyar zeneszerzők hagyatékát
Bővebben péntek, 2025 november 282025 november 28, 12:49

A zene, mint a világegyetem tükre

Binder Károly zongoraművész, zeneszerző, a magyar jazz egyik legnagyobb alakja lépett fel a Kolozsvári Magyar Opera által megrendezett 5....

A zene, mint a világegyetem tükre
Bővebben csütörtök, 2025 november 272025 november 27, 12:43

200 év a tudás és a társadalom szolgálatában

A 24. Magyar Tudomány Napja Erdélyben ünnepségsorozata zajlott le az elmúlt pénteken és szombaton Kolozsváron az Erdélyi Múzeum Egyesület...

200 év a tudás és a társadalom szolgálatában
Bővebben szerda, 2025 november 262025 november 26, 13:04

A 90 éve született Terényi Edére emlékeztek Kolozsváron

Gyermekoperától jazzkoncertig terjeszkedik az ötödik alkalommal Kolozsváron megrendezett operaünnep. Klasszikus és kortárs művek, neves...

A 90 éve született Terényi Edére emlékeztek Kolozsváron