Élő Kolozsvári Rádió

Asztalos Csaba: csak a parlament teheti kötelezővé a zöld igazolványt

Csak a parlament által elfogadott törvénnyel lehet jogszerűen kötelezővé tenni a zöld igazolványt – nyilatkozta rádiónknak az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke, Asztalos Csaba.

Asztalos Csaba

Az Országos Vészhelyzeti Bizottság csütörtökön fogadta el azt a határozatot, hogy a 3 és 6 ezrelék közötti fertőzöttségi arányt számláló településeken kötelezővé tegyék a zöld igazolvány felmutatását a vendéglátóegységekben, a sporttermekben, mozikban, illetve színházakban és egyéb kulturális rendezvényeken.

A belügyminisztérium államtitkára, Raed Arafat a napokban arra is utalást tett, hogy kötelezővé tennék egyes állami alkalmazottak oltását. Azok a tanárok, orvosok vagy például katonák, akik erre nem hajlandóak, saját költségen akár hetente friss, negatív koronavírus tesztet kellene felmutatniuk.

A zöld igazolvány bevezetése és az állami alkalmazottak kötelező önköltséges tesztelésének jogszerűségéről az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács elnökét, Asztalos Csabát kérdezte Birtalan Albert.

Szerkesztő: kristalybea, 2021 szeptember 17, 14:34

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak