Hallgasson minket a telefonján!
Töltse le a Román Rádió alkalmazását!
AppStore: | Google Play: |
Bepillantunk az évszázados falak történetébe: Barazsuly Viktória Adrienn művészettörténésszel sétáltunk a felújított Rákóczi-Bánffy kastély udvarán.
Először mentünk hóstáti népviseletes bálba, élményeinket pedig hallgatóinkkal is megosztjuk.
Az alkotás, a változtatás élménye a személyes motivációm – vallja László Zsuzsa, a Yuppi táborokat szervező egyesület elnöke.
Kilenc évig tartott a felújítás.
Újdonságokat jelentettek be a szervezők.
A merényletkísérletről Ady András politikai elemzővel beszélgettünk.
Frissült a a Felvi.ro oldal, amelyet az Országos Magyar Diákszövetség működtet.
Az ukrán mézre továbbra is panaszkodnak a hazai termelők.
A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze szerint háborús bűncselekményeket követhettek el.
Az újrabeíratási szakasz május 24-éig tart.
Az ország külügyminisztere is elhunyt a szerencsétlenségben.
Négy év fél órás élő műsorunk idején sokan megfordultak kihelyezett stúdiónkban a gyalui Rákóczi-Bánffy kastélynál, köztük Barcsay Tamás is.
Kolozsvári középiskolások budapesti szakgyakorlatról meséltek a Hangolóban.
Összeállításunk a gáláról.
Nagy Elekkel a frissen átadott gyalui várkastély ürügyén beszélgettünk a Tetőteraszon.
Tájékozódó erdélyi körútja során Szekeres Zsolt, a HHRF elnöke a Tetőteraszra is betért.
Statisztikák tucatjai támasztják alá az amerikai elnökválasztás dinamikájának...
Tudoran Klára Lívia képzőművész, zenetanár Kolozsvár különböző tereiben volt már jelen textiljeivel és grafikáival – egyénileg vagy párosban, egy trió tagjaként és persze csoportos kiállításokon is. A nagybányai születésű alkotóval színekről, formákról, kifejezési lehetőségekről és sugallatokról...
Kapitalizmuskritika, irodalom, művészeti eszközök lehetőségei az új szem folyóiratban.
A Kontűrgang tagjai a 2023-as filmes seregszemle után is összeültek, és megtárgyalták a látottakat.
“Esténként néha úgy érzem, jó volna Istenben hinni” – mondja Albert Camus A félreértés című darabjában az anya.
Az alkotás, az együtt zenélés élményét is megtapasztalhatják azok, akik a kolozsvári Instru-Mentor Egyesület foglalkozásain részt vesznek.