Az Air Connect járatai a cég közlése szerint október 15-től repülnek Bukarest és Budapest valamint Kolozsvár és Budapest között....
Kerekes Ákos színészhallgatóval beszélgettünk Útinapló című műsorunkban, aki nemcsak kedvenc kolozsvári helyeit ismertette, hanem azt is...
Őrizetbe vettek a rendőrök egy 27 éves férfit, aki szombat este felgyújtotta a kolozsvári polgármesteri hivatal bejárati ajtaját....
Oláh Emese kolozsvári alpolgármester szokásos keddi bejelentkezésében több témát érintett a Hangolóban....
Eredeti alapjára helyezik vissza a Mária-oszlopot, a kolozsvári Farkas utca és környéke felújítása során ugyanis előkerült az eredeti...
Cserepes virágokat adományozott egy kolozsvári belvárosi utca lakosainak egy magánvállalkozás, hogy a növényekkel feldíszíthessék az...
Korszerűsítik a Kolozsvár valamint a Gyalu és Dés közötti települések vízellátását biztosító stratégiai felszín alatti víztárolót...
Filmvetítéssel, gyerekfoglalkozással is készülnek Franciaország nemzeti napjára a kolozsvári Francia Intézetben....
Míg két héttel ezelőtt 1 ezrelék alatt volt, mostanra elérte a 2,71 ezreléket – derül ki a közegészségügyi igazgatóság adataiból....
A lakosság részvételének ösztönzése végett fix összeíró központokat hoztak létre, ahol az emberek a számlálóbiztossal szemtől...
Hagyományos étel az Ucraina Food honlapjáról. Ukrán hagyományos ételeket kínáló kifőzdét nyitott két a háború elől Kolozsvárra...
Péntekig kánikulára vonatkozó narancssárga figyelmeztetés van érvényben Kolozs megyében....