Nicușor Dan szerint a korábbi kormánykoalíció pártjai közötti feszültségek odáig fokozódtak, hogy 'számos politikus' számára a...
A jelenlegi oktatási rendszerről való vitákban mindig elhangzik, hogy a hatalmas méretű tananyag mellett az is óriási hibája, hogy nem...
Nicusor Dan államfő csütörtök este a Cotroceni palotában jelentette be, hogy Eugen Tomac európai parlamenti képviselőt bízta meg...
Spiró György Elsötétítés című drámájában 1941 Magyarországán, a harmadik zsidótörvény elfogadása után vagyunk. Erről a nagyon...
Az Arcélben ezúttal a kolozsvári WatchOut Tájfutó Klub portréját igyekeztünk megrajzolni, amelynek célja, hogy minél többen megismerjék...
Tengeri drón robbant fel ma délelőtt a konstancai kikötőben, nincsenek áldozatok – közölte a védelmi minisztérium. A környéket már...
A kolozsvári Klausen Consort énekegyüttes szerda este a Pietati evangélikus-lutheránus templomban tartott hangversenyén egy igazi zenei...
Eugen Tomac tiszteletbeli tanácsadót bízta meg Nicușor Dan államfő a kormányalakítással. A tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott...
Eugen Tomac európai parlamenti képviselőt, a Népi Mozgalom Párt elnökét bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő. Nicușor Dan...
Reflexszerűen vagy "kényelemből" ezen a napon mindig téma; szakirodalma főleg a centenáriumi kutatások miatt szinte áttekinthetetlen. Ennek...
Katonai díszünnepséggel kezdődött a nemzeti összetartozás napján tartott megemlékezés Budapesten. Magyar Péter miniszterelnök a nemzeti...
A magas inflációs nyomás miatt továbbra is elengedhetetlen az alapvető élelmiszerek árréskorlátozásának fenntartása - nyilatkozta...