A kolozsvári Lucian Blaga Állami Színház idén is megrendezi a Kolozsvári Nemzetközi Találkozókat, amely idén az Împreună – Együtt...
Hol érdemes megvásárolni a betevőt? Rövidesen az otthoni fotelből is megtudhatjuk!...
Nem vállalna még egyszer kormányfői tisztséget – jelentette ki Emil Boc egy rádióinterjúban....
Budapesten Áder János államfő és Tarlós István főpolgármester mond beszédet vasárnap, az aradi vértanúk emléknapján a központi...
Együttműködési egyezményt írt alá a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és az Óbudai Egyetem....
Közvitát hirdetett a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal a maximális taxi-számra vonatkozó szaktanulmány elfogadásárt illetően....
Első alkalommal történik meg, hogy darts világbajnokságot szerveznek kelet-európai országban....
A Kolozs megyei fogyasztóvédelem tegnap ellenőrizte Carrefour Express három, a megyeszékhelyen működő üzletét, majd bezáratta azokat....
Nagyváradon mutatja be Hé, Magyar Joe! című előadását a budapesti Nemzeti Színház....
Bővíti erdélyi nemzetközi járatainak számát az Österreichische Bundesbahnen, vagyis az Osztrák Szövetségi Vasútak....
A rangsort a 2019-es képességvizsga eredményei alapján állították össze....
Egyre több szülő választja a telefonos konzultációt, ha beteg a gyermek....