Élő Kolozsvári Rádió

Erdély: az 1848-49-es forradalomra emlékeznek

Az RMDSZ idén is Erdély-szerte megemlékezik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről.

A magyar nemzeti ünnep alkalmával a Szövetség központi rendezvényeit idén Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában szervezik meg.  Március 15-én Kelemen Hunor elnök részt vesz és beszédet mond az ünnepi megemlékezéseken.

Sepsiszentgyörgyön vasárnap délben ünnepi díszmenet indul az eprestetői csata emlékművétől a Szabadság térre. Háromnegyed egykor koszorút helyeznek el az 1848–49-es honvédemlékműnél az Erzsébet parkban. Az ünnepi műsor délután egy órakor kezdődik a Szabadság téren.

Csíkszeredában délután fél öttől megemlékező ünnepséget tartanak a Vár téren, a Gálaműsor délután 6 órakor kezdődik a Városi Művelődési Házban.

Kolozsváron az ünnepi rendezvénysorozat keretében vasárnap délután fél egytől ökumenikus istentisztelet lesz a Szent Mihály templomban, amelyet 2 órától ünnepi műsor követ a Biasini szálló épülete előtt. Désen holnap fél 12-kor koszorút helyeznek el az Oroszlános szobornál.

Bihar megyében a hagyományhoz híven vasárnap délután 4 órakor ökumenikus igeliturgia lesz a római katolikus Szent László-templomban, ezt követően 5 órától Szacsvay Imre szobránál ünnepi beszédekkel és koszorúzással folytatódik a megemlékezés.

Szatmár megyében csaknem 50 helyszínen tartanak megemlékező ünnepséget. A megemlékezések egy része  az egyházakkal közös szervezésben zajlik, másutt az iskolások ünnepi műsora színesíti az összetartozás fontosságát hirdető napot. Szatmárnémetiben az ünnepség huszár-felvonulással kezdődik vasárnap délben. Este a Filharmónián ünnepi estre kerül sor.

Nagykárolyban vasárnap délután 4 órától Petőfi Sándor mellszobra előtt a Kaffka Margit Művelődési Társaság szervezésében koszorúzásra kerül sor. 5 órától a Károlyi-kastély lovagtermében nagykárolyi önkéntesek mutatnak be ünnepi előadást.

Nagybányán vasárnap délután 3 órakor zászlós menet indul a virághegyi református-evangélikus temető honvéd-sírkertjéhez, majd a városligeti Lendvay-szoborhoz. A városi Színházban délután 5 órától ünnepi műsorral várják a közönséget, fellép a sárospataki 8-kor Színház Társulata, valamint a nyárádszeredai bekecs Néptáncegyüttes. Este 7 órától ugyanott Molnár Ferenc, Egy, kettő, három című színműve látható.

Az RMDSZ Maros megyei és marosvásárhelyi szervezete idén is rendkívüli rendezvénysorozattal ünnepli március 15-ét.  12 órától a Bernády téren a Bem- emlékplakett koszorúzására kerül sor. Délután 4 órától a Postaréten a Székely vértanúk vesztőhelyénél ünnepi beszédek hangzanak el. 6 órától a Könyv és gyertya díjátadó gálával folytatódik a március 15.-i rendezvénysorozat a Kultúrpalotában.

A Kelemen Hunor meghívására erdélyi körúton tartózkodó Seszták Miklós, Magyarország nemzeti fejlesztési minisztere március 14-én, 10 órától a Kovászna megyei bodvaji vashámornál mond ünnepi beszédet, március 15-én pedig fél egytől Szatmárnémetiben, a Petőfi szobornál.

közl.

Szerkesztő: ferenczjutka, 2015 március 13, 17:28 / actualizat: 2015 március 14, 17:27

A Salrom és a Román Vízügyi Hatóság vezetőinek menesztését követeli Tánczos Barna
Hírek csütörtök, 2025 június 122025 június 12, 10:55

A Salrom és a Román Vízügyi Hatóság vezetőinek menesztését követeli Tánczos Barna

A Salrom és a Román Vízügyi Hatóság vezetőinek azonnal távozniuk kell a tisztségükből, amennyiben ezt nem teszik meg önként, meneszteni...

A Salrom és a Román Vízügyi Hatóság vezetőinek menesztését követeli Tánczos Barna
Bíró Barna Botond Parajdról: elbontották a gátakat, megnőtt a sókoncentráció a vízben
Hírek csütörtök, 2025 június 122025 június 12, 09:29

Bíró Barna Botond Parajdról: elbontották a gátakat, megnőtt a sókoncentráció a vízben

Bíró Barna-Botond szerint a Parajdon a Korond-patak elterelésével foglalkozó cég olyan munkálatokat végzett, amelyek nyomán megnőtt a...

Bíró Barna Botond Parajdról: elbontották a gátakat, megnőtt a sókoncentráció a vízben
Áfaemelés helyett progresszív adózást javasol Sorin Grindeanu
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 14:36

Áfaemelés helyett progresszív adózást javasol Sorin Grindeanu

Ha Románia áttérne a progresszív adózásra, nem lenne szükség áfaemelésre – véli a Szociáldemokrata Párt ideiglenes elnöke. Sorin...

Áfaemelés helyett progresszív adózást javasol Sorin Grindeanu
Idő előtt elkészült a Nagyszeben–Pitești autópálya ötödik szakasza
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 13:46

Idő előtt elkészült a Nagyszeben–Pitești autópálya ötödik szakasza

Átadják a Nagyszeben—Pitești autópálya ötödik, Curtea de Argeș és Pitești közötti szakaszát, néhány hónappal előbb a tervezett...

Idő előtt elkészült a Nagyszeben–Pitești autópálya ötödik szakasza
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 10:00

Elveszettnek hitt, Mátyás királynak tulajdonított dokumentum került elő Besztercén

Mátyás királynak tulajdonított, a történészek által több mint 130 évig elvesztettnek hitt dokumentumot találtak meg Besztercén. Az...

Elveszettnek hitt, Mátyás királynak tulajdonított dokumentum került elő Besztercén
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 09:47

Román állampolgárok is megsérültek a grazi lövöldözésben

A grazi középiskolai lövöldözés sérültjei között két román állampolgár is található – közölte a külügyminisztérium....

Román állampolgárok is megsérültek a grazi lövöldözésben
Hírek kedd, 2025 június 102025 június 10, 13:33

Ezt hozza a TIFF magyar napja

Idén is erőteljes magyar jelenlét lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon, a TIFF-en. A fesztiválon éleműdíjjal tüntetik ki Tarr...

Ezt hozza a TIFF magyar napja
Hírek kedd, 2025 június 102025 június 10, 13:00

Lövöldözés volt egy grazi iskolában

Több halálos áldozattal járó lövöldözés volt kedden egy grazi középiskolában, a helyszínre nagy erőkkel vonult ki az osztrák...

Lövöldözés volt egy grazi iskolában