Élő Kolozsvári Rádió

„A közösségre ilyenkor is lehet számítani” – adventi kérés a tudatos emberekhez

Helyi terméket ajándékozna karácsonyra, amely egyedi és különleges? Itt a lehetőség!

Fotó: Bethlendi Tamás

András-nap lévén Cserey Both Zsuzsa néprajzossal, nemezkészítővel a JelesNapTár eseményeitől indítottuk a beszélgetést, csak ezután tértünk át a felhívásra, amely a tudatosabb életvitel kialakítását is szolgálja.

Mindig nagy izgalom övezi az András-napot, ilyenkor jósolni is szoktunk a gyerekekkel. Gombócot főzünk a JelesNapTár csapatával, ezt is nagyon szeretik. Ólom helyett pedig forró viaszt öntünk a vízbe, és azokból a formákból is lehet majd következtetni a jövendőbelijük foglalkozására. Ezt kielemezzük közösen, ami szintén vicces helyzeteket szül.

Néhány napja jelent meg a felhívás a Facebookon – és azóta körbejárta a közösségi hálót –, hogy adventben próbáljunk meg jobban odafigyelni magunk körül mindazokra, akik csodákat alkotnak. „Vásároljunk minden karácsonyi ajándékot ismerős vállalkozótól, így támogatva őket!” – olvasható. Első körben a kézművesek tartoznak ide, de például zenészek, jógatanárok, terapeuták, trénerek is beletartoznak ebbe a csapatba. A lista pedig – akárcsak régen a mese, hogy szájról szájra járt és változott, alakult közben – egyre inkább bővül, és persze egyre több emberhez jut el a jó minőségű munkák híre és alkotóik elérhetősége.

Nehéz ez a periódus mindannyiunknak, de hál’ istennek a közösségre ilyenkor is lehet számítani. Sok ismerősömet bejelöltem én is, és folytatódik ez a történet, tehát az emberek még hozzáírhatnak, oszthatják…

Cserey Both Zsuzsával azokról a nemezcsodákról is beszélgettünk, amelyek az ő keze munkája által születnek. Barátai, ismerősei és az ismerősök ismerősei olyan sokat rendeltek már, hogy az alkotónak idén már nem is nagyon lesz ideje további rendeléseknek eleget tenni. Célja, hogy az eddig beérkezett kéréseket teljesítse még ezekben a hetekben, hogy karácsonyra mindenkihez megérkezzenek a nemezelt lábbelik.

Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert szeretem a vizes gyapjú illatát, szeretem a gyapjú tapintását, a kész nemezt szeretem viselni… Festeni is szeretem, tehát hogy mindegyik munkafolyamat örömmel tud eltölteni, és nem érzem azt, hogy kiégnék közben. Nem utolsósorban pedig folyamatosan mosom a kezeimet, ebben a vírusos időszakban talán ez az egyik legmegfelelőbb tevékenység.

A teljes interjú meghallgatható a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2020 november 30, 14:02 / actualizat: 2020 november 30, 16:58

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Főoldal csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Főoldal kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Főoldal hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön