Élő Kolozsvári Rádió

Jogi dilemmák a koronavírus-járvány idején

Az európai médiajog aktuális kihívásairól szervezett online konferenciát a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Intézete és az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztálya.

A rendezvényen romániai és magyarországi előadók, médiajogászok, gyakorló médiaszakemberek, egyetemi oktatók vettek részt, akik olyan aktuális témákat tárgyaltak, mint az európai médiajog legfontosabb újdonságai és ezek tagállami átültetése, a megváltozott technológiai tér kihívásai (fogyasztóvédelem, home office típusú munkavégzés, újságírás és adatvédelem), de olyan gyakorlati kérdésekre is választ kaphattunk, hogy mit jelenthet a Black Friday a romániai e-kereskedelemben a SARS-CoV-2 koronavírus okozta járvány idején. Az internethasználat és az online platformok témája köré több előadás is épült: a világhálóhoz való hozzáférés az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatában illetve az online platformokra vonatkozó szabályozások dilemmái is teritékre kerültek. A Bővebben műsorának eheti kiadásában a konferencián elhangzott három, igen aktuális kérdést feldolgozó előadást idézünk fel az előadók hozzájárulásával.

  • Előbb Avornicului Mihai a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar és a Budapesti Gazdasági Egyetem, Pénzügyi és Számviteli Kar tanára: Black Friday – kihívások és lehetőségek a romániai e-kereskedelemben a SARS-CoV-2 koronavírus okozta járvány idején címmel értekezik, majd Pázmándi Kinga a Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Kar és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gazdálkodástudományi Intézete munkatársa: Fogyasztóvédelem az új média korában – paradigmák és jogi szabályozás a megváltozott technológiai térben témakörben osztja meg hallgatóinkkal tanulmányát.
  • Végül pedig Vallasek Magdolna a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Intézetének munkatársa Munkajogi dilemmák a home office típusú munkavégzés és új technológiai kihívások korában címen értekezik egy szintén nagyon időszerű kérdésről.

 

Az összeállítást László Tibor készítette.

Szerkesztő: kristalybea, 2020 november 22, 12:13

Az Adventi Könyvvásár nemcsak vásár
Bővebben vasárnap, 2025 december 212025 december 21, 23:06

Az Adventi Könyvvásár nemcsak vásár

A 11. Adventi Könyvvásárra december 11. és 14. között került sor Kolozsváron a Vallásszabadság Házában és a volt Melody Szálló...

Az Adventi Könyvvásár nemcsak vásár
A Teremtett világ szerzőjére, a 80 éve született Cs. Gyimesi Évára emlékeztek Kolozsváron
Bővebben kedd, 2025 december 162025 december 16, 13:27

A Teremtett világ szerzőjére, a 80 éve született Cs. Gyimesi Évára emlékeztek Kolozsváron

Idén ünnepelte volna 80. születésnapját Cs. Gyimesi Éva, a BBTE Bölcsészkarának kiváló tanára, számos emlékezetes kötet szerzője. Az...

A Teremtett világ szerzőjére, a 80 éve született Cs. Gyimesi Évára emlékeztek Kolozsváron
Divat, AI, popkultúra – a Kommunikációs Napokon jártunk
Bővebben szerda, 2025 december 102025 december 10, 15:36

Divat, AI, popkultúra – a Kommunikációs Napokon jártunk

A holnap gondolata ma! Ezzel az elnevezéssel 17. alkalommal tért vissza a Kommunikációs Napok, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Kommunikáció,...

Divat, AI, popkultúra – a Kommunikációs Napokon jártunk
Zsurka Péter, a kolozsvári hegedűoktatás legendás alakja
Bővebben szerda, 2025 december 32025 december 3, 17:46

Zsurka Péter, a kolozsvári hegedűoktatás legendás alakja

Gyenge Enikő Zsurka Péter Budapest–Kolozsvár. A hegedűtanítás nagymestere című könyvének bemutatójára került sor Kolozsváron december...

Zsurka Péter, a kolozsvári hegedűoktatás legendás alakja
Bővebben kedd, 2025 december 22025 december 2, 11:05

Újra felfedezni és éltetni az erdélyi magyar zeneszerzők hagyatékát

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a BBTE Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar szervezésében a 24. Magyar Tudomány Napja Erdélyben...

Újra felfedezni és éltetni az erdélyi magyar zeneszerzők hagyatékát
Bővebben péntek, 2025 november 282025 november 28, 12:49

A zene, mint a világegyetem tükre

Binder Károly zongoraművész, zeneszerző, a magyar jazz egyik legnagyobb alakja lépett fel a Kolozsvári Magyar Opera által megrendezett 5....

A zene, mint a világegyetem tükre
Bővebben csütörtök, 2025 november 272025 november 27, 12:43

200 év a tudás és a társadalom szolgálatában

A 24. Magyar Tudomány Napja Erdélyben ünnepségsorozata zajlott le az elmúlt pénteken és szombaton Kolozsváron az Erdélyi Múzeum Egyesület...

200 év a tudás és a társadalom szolgálatában
Bővebben szerda, 2025 november 262025 november 26, 13:04

A 90 éve született Terényi Edére emlékeztek Kolozsváron

Gyermekoperától jazzkoncertig terjeszkedik az ötödik alkalommal Kolozsváron megrendezett operaünnep. Klasszikus és kortárs művek, neves...

A 90 éve született Terényi Edére emlékeztek Kolozsváron