Itt szól a rádió!

TacTiki – székelyföldi társasjáték a nemzetközi piacon

Incze Gáborral, a TacTiki táblajáték tervezőjével beszélgettünk az 1001 ötletben.

Valahol a Csendes óceán közepén egy elhagyatott kis szigeten él két polinéz törzs, amely kultúráját tekintve merőben ellentétes elveket követ. Az egyik Tac napistent tiszteli, míg a másik Tiki esősistent követi. A kultúrális különbség a háború szélére sodorja a két törzset, a két istenség pedig, hogy a vérengzést elkerülje totemszobrok formájában életre kell és megvívja szeretett népe helyett a harcot. Ez a kis történet képezi a TacTiki társasjáték alapját, amelynek tervezője a gyergyószentmiklósi Incze Gábor. A TacTiki egy két személyes stratégiai táblajáték, amely igénybe veszi a memoriát ugyanakkor minimális esélyt ad a szerencsének is.

Gábor 2014-ben állította össze az első társasjátékát, de a megfelelő játékkiadó céget, amely életre kelthette volna ötletét sokáig nem találta. Ennek ellenére sosem mondott le róla, hogy játékát kiadassa. Úgy tűnik kitartása idén célba ért, a Kickstarter-en november 5-én zárult az a kampány, amely során elő lehetett rendelni a TacTikit. Bár Gábornak időközben sikerült együttműködést kötnie a görög Drawlab játékforgalmazó céggel, a Kickstarter kampányt így is fontos volt létrehozni, mert így tudták összegyűjteni azt az összeget, amely a játék előgyártásához szükséges.

A Kickstarter innovatív ötletek gyűjtőfelülete, lényege, hogy ha találunk egy kezdeményezést, amely felkelti az érdeklődésünket, akkor annak pénzt adományozhatunk cserébe pedig megkaphatjuk a támogatott terméket, vagy ha többet szánunk rá, akkor más ajándékokat is. A TacTiki a Kickstarteren halmozott sikereket ért el, a 24 napos kampány alatt 2141-en rendelték meg a játékot a világ minden pontjáról.

Amikor társasozunk kevés esetben gondolkodunk azon, hogy vajon ki készítette az adott játékot, ki tervezte meg a pályát, a játékfigurákat, ki tökéletesítette a szabályzatot. Az 1001 ötlet legutóbbi adásából a TacTiki létrejöttének történetét ismerhetik meg: megtudhatják hogyan lesz az ötletből kézzel fogható játék, hogyan lehet kiadót találni a terveink megvalósításához, illetve a Kickstarter működésébe is belesünk kicsit.

A beszélgetés a képre vagy a lejátszó gombra kattintva hallgatható meg.

Szerkesztő: Kristály Bea

Szerkesztő: kristalybea, 2020 november 17, 22:40

Te ismered a kedvenc filmed helyi forgalmazóját?
1001 Ötlet szerda, 2024 február 142024 február 14, 16:23

Te ismered a kedvenc filmed helyi forgalmazóját?

Ritka, hogy utána nézzünk annak, hogy egyik-másik filmet melyik cég forgalmazza az országukban, pedig főleg a független filmek esetén...

Te ismered a kedvenc filmed helyi forgalmazóját?
„Ami egy vagy két óra alatt lejár, azt megelőzi sokszor hat hónap munka”
1001 Ötlet hétfő, 2024 február 52024 február 5, 17:32

„Ami egy vagy két óra alatt lejár, azt megelőzi sokszor hat hónap munka”

Első koncertjét még egyetemista korában szervezte, azóta nem tud elszakadni a színpad közelségéből. Folyamatosan szervez, sokat épít...

„Ami egy vagy két óra alatt lejár, azt megelőzi sokszor hat hónap munka”
„Az unalom csodákra képes”
1001 Ötlet kedd, 2024 január 302024 január 30, 17:00

„Az unalom csodákra képes”

A Blue Petal kézműves porcelán termékei összetéveszthetetlenek – kedvesek, színesek, játékosak, az első igazán „blue petalos”...

„Az unalom csodákra képes”
Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”
1001 Ötlet hétfő, 2024 január 222024 január 22, 13:47

Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”

Az 1001 ötlet meghívottja Bocskai Gyopár díszlet- és jelmeztervező, A fülemüle című előadás látványvilágának...

Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”
1001 Ötlet csütörtök, 2024 január 42024 január 4, 13:17

Aranyhangok – ez a műsor végtelen, de a hallgatókra is szükség van, hogy jó legyen

Az év utolsó 1001 ötletében egy kicsit a rádió háza táján kutakodunk, hiszen egy olyan értékes hangtár a miénk, amelyről érdekes...

Aranyhangok – ez a műsor végtelen, de a hallgatókra is szükség van, hogy jó legyen
1001 Ötlet csütörtök, 2023 december 282023 december 28, 21:07

„A legfontosabb szerintem az, hogy én nagyon szeretek játszani”

Szabó Kinga játszóházvezető tarsolyában nagyon sok a dal, a mondóka, a játék, sok kicsit és nagyot szórakoztatott, tanított már az évek...

„A legfontosabb szerintem az, hogy én nagyon szeretek játszani”
1001 Ötlet csütörtök, 2023 december 282023 december 28, 13:52

Udvarhelyi helyzetkép egy felkavaró, megrázó karácsony után

Felkavaró, megrázó, szívszaggató, felháborító – ezekkel a szavakkal jellemezte a karácsony körüli székelyudvarhelyi eseményeket...

Udvarhelyi helyzetkép egy felkavaró, megrázó karácsony után
1001 Ötlet hétfő, 2023 december 182023 december 18, 14:55

Láthatunk-e egy fekete pacát vagy egy irka-firkát szépnek?

Bár folyamatos az alkotás a Fecsegő Ecsetek foglalkozásain, mégsem a tökéletes rajztechnika elsajátítása a cél. Zöld Blanka...

Láthatunk-e egy fekete pacát vagy egy irka-firkát szépnek?