Élő Kolozsvári Rádió

„Kulturális központot a New York szálló épületébe!”

„Üdvözöljük Emil Boc polgármester nyilatkozatát, miszerint az önkormányzat élne az elővásárlási jogával, és továbbra is azt mondjuk, hogy a New York szállóban kulturális teret kellene kialakítani. Amennyiben az önkormányzatnak lehetősége van, akkor vásárolja meg” – mondta rádiónknak Csoma Botond parlamenti képviselő.

Fotó: Acquario51/Wikimedia Commons

„Van elképzelése az RMDSZ-nek a New York Szálló jövendőbeli rendeltetését illetően, így örvendünk, hogy az önkormányzat mérlegeli az épületre vonatkozó elővásárlási jog kihasználása” – nyilatkozta a napokban Oláh Emese, az RMDSZ városi szervezetének elnöke, Kolozsvár alpolgármestere. A szövetség Kolozs megyei szervezetének honlapján közzétett tájékoztatásban emlékeztetnek, hogy az RMDSZ már az önkormányzati kampányában is azt az álláspontot képviselte, hogy ennek az emblematikus épületnek a város tulajdonába kell kerülnie.

Csoma Botond RMDSZ-es képviselő, volt polgármesterjelölt Facebook-oldalán úgy fogalmazott még a szeptemberi helyhatósági kampány idején, hogy az önkormányzatnak több ízben is alkalma nyílt ennek a patinás épületnek a megvásárlására, legutóbb 2013-ban. Az RMDSZ-frakció is próbálta meggyőzni a polgármestert az épület megvásárlásáról, azonban sikertelenül, hiszen az önkormányzat nem élt a felkínált lehetőséggel.

A közvélemény szintjén jelentkező kettős mércére is kitért, mondván, hogy ha a magyar állam vásárol ingatlant Erdélyben, erről rosszallóan cikkezik a – főleg román – sajtó, azonban azt nem nehezményezi, ha egy ilyen esetben az önkormányzat nem él az elővásárlási jogával.

Csoma Botond rádiónknak adott nyilatkozata meghallgatható a lejátszóra kattintva.

*

A New York szálló Pákei Lajos, a város egykori, neves főépítésze tervei alapján 1893 és 1894 között épült. Az épület első bérlője 1895-től a budapesti Steier és Gálos cég volt, majd az 1950-es években az épület egy ideig egyetemi kollégiumként működött. A 1960-as évektől 2005-ig ismét eredeti rendeltetése szerint szállóként működött, ekkor már Continental néven. Állapota a 2000-es évektől kezdődően fokozatosan leromlott. Jelenleg eladásra kínálja a tulajdonosa, az elővásárlási jog a városi önkormányzatot illeti meg abban az esetben, ha sem a kormány, sem a megyei önkormányzat nem élne ezzel a jogával.

Szerkesztő: kristalybea, 2020 november 4, 16:41

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak