Élő Kolozsvári Rádió

Kelemen Hunor nem ért egyet a színházak, mozik és éttermek bezárásával

Nem kell elhalasztani a december 6-án esedékes parlamenti választásokat – véli Kelemen Hunor. Az RMDSZ-elnök ugyanakkor nem ért egyet a színházak, mozik és éttermek bezárásával.

A szövetségi elnök szerint az intézkedést csak ott kell elrendelni, ahol koronavírusgócok vannak – nyilatkozta szerda este.

„Nem kell elhalasztani a választásokat. Nem tudhatjuk, mi lesz novemberben, decemberben, de azt sem, hogy mi lesz majd januárban, februárban. Nem hinném, hogy márciusban gyökeresen más lesz a helyzet, mint novemberben. Ezért én nem támogatom a választások elhalasztását” – fogalmazott Kelemen, hangsúlyozva, a választáson való részvétel nem jelent nagyobb kockázatot, mint egy vásárlás.

A szövetségi elnök ugyanakkor nem ért egyet a színházak, mozik bezárásával, meglátása szerint semmi nem bizonyítja, hogy sok ember fertőződne meg ezeken a helyeken.

„Azzal sem értek egyet, hogy hirtelen be kell zárni az éttermeket. Mi júniusban javasoltuk, hogy ott hozzanak szigorú intézkedéseket, ahol fertőzési gócok vannak. Akkor az országos bizottság illetékesei azt mondták, hogy Romániában ezt nem lehet. Most úgy tűnik, lehet, maga az államfő is azt nyilatkozta, hogy ott kell korlátozásokat bevezetni, ahol fertőzési gócok vannak” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy nagyobb fokú koherenciára van szükség a kormány részéről a járvány terjedését fékezni hivatott intézkedéseket illetően.

Kelemen rámutatott, az RMDSZ törvényhozói nem fogják megszavazni a parlamenti választások elhalasztásáról szóló törvényt. Az alkotmány világosan leszögezi, hogy a parlament mandátuma négy évre szól, és arról is rendelkezik, hogy milyen konkrét esetekben – például háború, szükségállapot, ostromállapot stb. – hosszabbítható meg. „Nem lehet meghosszabbítani egy törvénnyel, valamilyen veszélyre hivatkozva” – nyomatékosította. Hozzátette, ha a kormány koherens döntéseket hoz, és ezeket jól kommunikálja, kordában lehet tartani a járványt, és meg lehet szervezni a parlamenti választásokat.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2020 október 8, 11:47

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók