Élő Kolozsvári Rádió

Kolozsvári Magyar Napok: idén is belefér a programajánló

A Kolozsvári Magyar Napok idei programjáról beszélgettünk Szabó Lilla programigazgatóval a Hangolóban – ami belefér!

A járványhelyzet miatt három naposra szűkített Kolozsvári Magyar Napok rendezvényein idén csak névre szóló regisztrációval lehet résztvenni. Szabó Lilla elmondta: a regisztráció ezen a héten szerdán-csütörtökön (augusztus 13-14-én) indul el. Az ingyenes jegy nem átruházható, ezért arra kérik a résztvevőket, hogy amennyiben mégsem tudnak elmenni a rendezvényre, amelyre jegyet váltottak, e-mailen jelezzék, hogy törölni szeretnék a foglalásukat.

A jelen pillanatban végleges program a honlapon elérhető, de sajnos ez lehet, hogy változni fog – mondta Szabó Lilla. A programpontokkal kapcsolatban ismertette, hogy vannak „tömegrendezvénynek” nevezhetők, amelyek ebben a különleges helyzetben legfeljebb 500 főt jelentenek, és vannak kisebbek is. A legszűkebb körű programon 6 személy vehet részt, és lesznek 30-50-100 résztvevőt befogadni tudó rendezvények is.

A programigazgató mindenképpen ajánlotta a főtéri programokat: két filmet is vetítenek, az Anyám és más futóbolondok címűt, valamint A tanút – utóbbit a közönség választotta ki tíz cím közül. Ínyencségként említette, hogy itt lesz Bogányi Gergely és a csodazongorája, szintén a főtéren.

Szabó Lilla kiemelte a Bánffy-palotában szervezett egész napos rendezvényeket, amelyek között főleg beszélgetések szerepelnek. Az udvar nem lesz kocsmajellegű, mint más években, ezt ugyanis nem szabad a jelenlegi járványhelyzetben. A romkertben sem a jól megszokott gyermekzsibongás vár, hanem előadások, koncertek.

Azok sem maradnak le egészen, akik nem jutnak be valamelyik rendezvényre: a Kolozsvári Magyar Napok honlapján online is követhetők lesznek a programok – mondta Szabó Lilla.

Hallgassák meg a teljes beszélgetést az alábbi lejátszóra kattintva:

Beszélgetőtárs: Varga-Mihály Márton

Szerkesztő: kristalybea, 2020 augusztus 11, 13:47

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok