Élő Kolozsvári Rádió

„Remélem, hogy a csoda újra meg fog történni Alessiával és Ervinnel is”

Fodor Hildával, az érkörtvélyesi Ölyüs Noel Róbert édesanyjával beszélgettünk.

A gerinc eredetű izomsorvadással (SMA-1) diagnosztizált kisfiú gyógyulása érdekében sokan összefogtak Erdélyben és Magyarországon, és összegyűlt a Zolgensma génterápiához szükséges 2 millió 400 ezer dollár. A kisfiú augusztus 25-én, a budapesti Bethesda kórházban kaphatja meg a génterápiát.

A kisfiú és családja Bukarestben töltötte az elmúlt napokat, hogy a szükséges vizsgálatokat elvégezzék, az édesanyával pedig éppen akkor sikerült kapcsolatba lépnünk, amikor ma reggel megérkeztek Érkörtvélyesre. Fodor Hilda emberfeletti lendületről, kitartásról tett tanúságot ezúttal is, noha egész éjszaka utaztak, nem csoda, hogy kimerülten értek haza.

Van néhány vérvizsgálat, amelynek még nem érkezett meg az eredménye, de hála Istennek minden más vizsgálatunknak jó lett az eredménye. Jelenleg úgy tűnik, hogy semmi akadálya nincs a Zolgensma beadásának.

Ha minden jól megy, augusztus 14-én találkoznak majd a budapesti orvosokkal, de ez akár 1-2 napot is tolódhat. Előtte még vár rájuk két-két koronavírus-teszt, ezeket a tervek szerint Nagyváradon vagy Margittán végzik majd el.

A Noel megsegítésére létrehozott egyesület ezután is folytatja tevékenységét, úgy tűnik, Hilda az egyik legnagyobb élharcosa annak, hogy további rászorulókon segítsenek. Mint mondta, nagyon sok gyereknek szeretnének segíteni, egyiket a másik után fogják venni. S hogy mi az, ami tartja benne a lelket, s lendületet ad minden nehézség ellenére is? A csoda és a segíteni akarás, ugyanakkor arról is meg van győződve, erősen hiszi, „hogy Noel szaladgálni fog”.

Közösen, nagyobb létszámban eredményesebb a segítés is – mondja Szabó Matild, a Kéz a kézben könyvlicit csoport egyik lelkes működtetője, akit szintén bekapcsoltunk a műsorba.

A Fodor Hildával és Szabó Matilddal folytatott beszélgetés a lejátszóra kattintva visszahallgatható.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2020 augusztus 7, 13:39

Etichete:
Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Főoldal csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Főoldal kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Főoldal hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön