Élő Kolozsvári Rádió

Klaus Iohannis: a PSD idézte elő az egészségügyi válságot

Klaus Iohannis államfő a Szociáldemokrata Pártot tette felelőssé a kialakult egészségügyi válságért.

Mint mondta, a szükségállapot alatt az ellenzéki alakulat nem a járvány megelőzésével foglalkozott, hanem például „az RMDSZ-szel szövetkezett”, hogy titokban átmehessen a parlamentben a székelyföldi autonómiatörvény.

Közben a hatóságok és a kormány végezték a dolgukat, de ez nem felelt meg a Szociáldemokrata Pártnak, mert kivette a kormány kezéből azt a kevés eszközt is, amelyekkel a válságot kezelhette – jelentette ki az államfő.

Június 25-én – amikor az alkotmánybíróság az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította az 55-ös törvény egyes cikkelyeit, amelyek a fertőzésgyanús emberek karanténba való helyezéséről rendelkeznek – 460 új esetet jelentettek és 10 elhalálozást. Július másodikán, amikor az Alkotmánybíróság megindokolta döntését, 450 új koronavírusos fertőzöttet és 20 elhunytat jelentettek egyetlen nap alatt – mondta az államfő.

Hozzátette: ezt követően, a több mint kéthetes huzavona után, végül július 18-án hirdette ki a karanténtörvényt, mert addig a Szociáldemokrata Párt “végtelen cinizmussal” akadályozta annak gyors elfogadását a parlamentben. Ezért a kormány nem tudta megakadályozni hogy a tünetmentes vagy fertőzésgyanús emberek kérésre hazamenjenek a kórházból és nem tudta karanténba sem küldeni őket a joghézag miatt – mondta Klaus Iohannis.

Iohannis szerint így jutottunk el oda, hogy ma 1350 új koronavírusos megbetegedést jelentettek: az eddigi legtöbbet, illetve 35 elhunytat. Az államfő súlyosnak tartja a helyzetet, ugyanakkor megköszönte a polgárok nagyobb hányadának – 90%-ának – hogy betartják az egészségvédelmi szabályokat, viselik a maszkot, tartják a fizikai távolságot.

rra

Szerkesztő: kristalybea, 2020 július 30, 16:08

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók