Élő Kolozsvári Rádió

A romániai lakosság több mint fele nem tudott egy egyhetest üdülést se megengedni magának tavaly

Románia az első az Unióban az üdülésről lemondani kényszerülők arányát illetően.

Az Európai Unió 16 év fölötti lakosságának majdnem egyharmada (29%) még egy egy hetes üdülést sem tudott megengedni magának tavaly. Románia az 54% aránnyal az első helyen áll ezen a téren – derül ki az Eurostat ma közzétett adataiból.

A görögök 49%-a, a horvátok 48%-a, a ciprusiak 45%-a és az olaszok 44%-a volt ilyen helyzetben.

Ezzel ellentétben a svédek csupán 10%-a, a dánok és a luxemburgiak 11%-a, a finnek 12%-a, a németek és az osztrákok 13%-a nem tudta megengedni magának az üdülést tavaly.

Az uniós arány a 2010-ben jegyzett 39% óta fokozatosan csökkent, a koronavírus előidézte világjárvány és a megfékezésére foganatosított korlátozások és határlezárások miatt a csökkenő tendencia valószínűleg idén leáll.

A 2010-es évhez képest ez az arány két országot kivéve minden európai uniós tagországban csökkent. Ez a két állam Olaszország és Görögország, ahol 4, illetve 3 százalékkal nőtt azok száma, akik nem tudták megengedni maguknak anyagilag az évi egy hetes üdülést.

A legjelentősebb javulás ezen a téren Lettországban következett be, ahol 35 százalékponttal csökkent ez az arány, majd Málta következik 30 százalékpontos csökkenéssel, Bulgária és Lengyelország 27 százalékpontos, illetve Észtország 26 százalékpontos csökkenéssel.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2020 július 20, 11:01

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók