Élő Kolozsvári Rádió

Tătaru: szigorításokat vezethetnek be egyes településeken

Fotó: gov.ro archív

A szabadon közlekedés korlátozásáról dönthetnek a hatóságok azokon a településeken, ahol koronavírus-gócpontok alakulnak ki – nyilatkozta vasárnap este az egészségügyi miniszter.

Nelu Tătaru a Digi24 hírtelevízió műsorában elmondta: főként a Prahova völgyében és a tengerparton lehet szigorításokra számítani, hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy a turisták és a vendéglátók teljes mértékben mellőzik a biztonsági előírásokat.

Az egészségügyi miniszter szerint ismét rendkívül felgyorsult a betegség terjedése a közösségeken belül, a vasárnap közzétett adatok szerint az elvégzett tesztek 4%-a lett pozitív. Azt mondta: országos szinten az intenzív osztályok összesen 4000, köztük 3000 teljesen felszerelt ággyal rendelkeznek, de nem kellene abba a helyzetbe jutni, hogy a Covid-kórházak túlterheltség miatt ne tudják fogadni a betegeket.

Nelu Tătaru ismételten hangsúlyozta az egyén felelősségét a koronavírus elleni harcban: távolságtartás, védőmaszk viselete és a gyakori illetve alapos kézmosás.

digi24

Szerkesztő: kristalybea, 2020 június 29, 08:56

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók