Élő Kolozsvári Rádió

Korrupcióval gyanúsítják az Unifarm vezérigazgatóját

Több százezer védőruha és több millió védőmaszk beszerzésének ügyében korrupcióval, csúszópénz elfogadásával gyanúsítják az Unifarm állami vállalat vezérigazgatóját.

Eugen Adrian Ionelt hatvan napra hatósági felügyelet alá helyezte a korrupcióellenes ügyészség. A vezérigazgató ellen vesztegetés elfogadása, hivatali visszaélés, befolyással való üzérkedésben való bűnrészesség és közokirat-hamisításra való felbujtás gyanújával indult bűnvádi eljárás.

A korrupcióellenes ügyészség szerint Eugen Adrian Ionel egy közvetítőn keresztül 760 ezer eurót kért egy cégtől, hogy az Unifarm cserében ennek a vállalatnak ítéljen oda szerződést 250 ezer védőruha és 3 millió védőmaszk beszerzéséről. Továbbá az Unifarmnak első körben átadott egymillió maszk nem felelt meg a szerződésben rögzített követelményeknek, nem volt gyógyászati segédeszközként nyilvántartott sebészi maszk. A korrupcióellenes ügyészség szerint 2 millió 380 ezer lej értékű kár keletkezett az Unifarm költségvetésében, ennyibe kerültek ugyanis a nem megfelelő minőségű maszkok.

Az ügyészek szerint Eugen Adrian Ionelt törvénytelenül nevezték ki 2016. június 6-án az Unifarm vezérigazgatójává, akkor ugyanis az igazgatótanács elnöki tisztségét töltötte be, és a hatályos törvényi rendelkezések tiltják, hogy az igazgatótanács elnöke a vezérigazgatói tisztséget is betöltse.

Agepres

Szerkesztő: kristalybea, 2020 június 24, 09:14

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók