Élő Kolozsvári Rádió

Feszültség, odafigyelés, fellélegzés – egy kis lélektan szükségállapot utánra

Vitus-Bulbuk Emese

Új életet kreálni? Megvannak-e hozzá az eszközeim?

Mit jelenthet a szükségállapot és a készenléti állapot közötti átmenet lélektani szempontból, mit tanulhattunk az elmúlt két hónapból, és miként vihetjük magunkkal a pozitív tapasztalatokat a „következő életünkbe”? A lehetőségeket, esélyeket Vitus-Bulbuk Emese pszichológussal, logopédussal boncolgattuk.


Biztos, hogy vannak változások, mert az elmúlt két hónapban eleve mindenki arra „gyúrt”, hogy kibírja ezt a helyzetet. Biztosan érzékelik az emberek a különbséget a két időszak között – ha vannak is megszorítások, azok már nem ugyanazt jelentik, mint korábban. Mindegyikünk átment egy olyan folyamaton, ami által kicsit fellélegezhet, és ez mindannyiunknak kellett.


Kérdés számomra, hogy az emberek mennyire tudták levezetni a bennük lévő feszültséget az elmúlt két hónapban. Az első hónap biztos nem a feszültség levezetéséről szólt, hanem inkább arról, hogy elnyomják valahogy ezt a feszültséget. Alapvető jogaikban korlátozták az embereket, amire senki nem volt felkészülve. Hatalmas váltás volt, hogy miután százzal pörögtünk, a nullához nagyon közel kellett leállni. Amennyiben ez a pánikhelyzet sokáig tart, akkor azt elég nehéz feldolgozni, és sok energiát felemészt, amíg egyáltalán kibírom ezt a helyzetet. Emberként viszont rugalmasak is vagyunk, hogy megoldjuk a különböző helyzeteket, vagy megküzdjünk velük valamilyen módon.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2020 május 18, 15:51

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Főoldal csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Főoldal kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Főoldal hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön