Élő Kolozsvári Rádió

Felolvasott filmszínház – műfaj- és eszközváltásra is teret adott a Galactoria fesztivál

Jó visszajelzések érkeztek, vannak dolgok, amelyeket akár hosszabb távon is lehetne alkalmazni az esemény szervezésekor – mondja Köllő Csongor színművész a végzős színisek fesztiváljáról, a Galactoriáról.

Láthatóságot biztosítani a kolozsvári színművészeti egyetem végzős színész és teatrológus hallgatói számára – ez a célja a Galactoria fesztiválnak. Mivel idén, a járványhelyzetre való tekintettel nem szervezhették meg a hagyományos keretek között, olyan fesztivált készítettek elő, amelyen mindenki az otthonából követhette az eseményeket.

A Galactoria Home Edition ideje alatt, csütörtöktől vasárnapig előadásokkal és beszélgetéseket kedveskedtek a Végzős Színisek ’20 Facebook-oldalon.

Köllő Csongor


A visszajelzések valós időben, a közvetítések ideje alatt is követhetők voltak a különböző emotikonokból, emojikból, lájkokból, hozzászólásokból. Ezek alapján úgy érzem, sikeres kezdeményezés volt, az emberek érdeklődtek, olyan vetítés is volt, amelyet a diákok az eredeti programon túl újra is közzétettek. Gratulálok a diákoknak az ötletért és a megvalósításért, jó alternatívája volt annak, ahogyan ezt a fesztivált eddig ismertük, és talán megfontolandó, hogy bizonyos dolgok akár a jövőben is megmaradjanak ebből.

Hatházi András és Rácz Endre osztályának diákjai két olyan előadással is készültek, amelyet Köllő Csongor rendezett: az egyik a Jordi Garcelan műve nyomán készült A Grönholm-módszer, a másik pedig a Bíró Réka, Deák Katalin és a Csíki Játékszín csapata által készített Ásókapa volt. Hol a határ a felolvasószínház és a film között? Egyebek mellett erre a kérdésre is választ kerestünk Köllő Csongorral.


Felolvasott filmszínház – talán ez lenne ezeknek az produkcióknak a műfaja. Jóval több, mint egy felolvasás, mélyebb dimenziói is vannak, és sokkal komplexebb is.

Mi újság a függetlenek világában, a Shoshin Színházi Egyesület háza táján?


Azon gondolkodunk, hogy mi lesz ezután. Egyelőre sajnos nem nagyon beszélnek Romániában arról, hogy mi fog történni a kultúrával, úgyhogy egyelőre várjuk, hogy mikor lehet bármit is létrehozni. Kíváncsiak vagyunk arra is, hogy mi lesz a támogatásokkal, hiszen három forrást is visszavontak, ami most picit elbizonytalanítja a helyzetet. Egyelőre tehát függőben vannak a dolgok, és aggódva nézzük a fejleményeket.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

A Grönholm-módszer megtekinthető a Vimeo platformon is, alább: 

Szerkesztő: kristalybea, 2020 május 13, 15:33

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Főoldal csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Főoldal kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Főoldal hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön