Élő Kolozsvári Rádió

Gazdaság a COVID idején – online platform kolozsvári szülőkkel

A koronavírus-járvány romániai gazdasági hatásait valós időben követő, vizsgáló, három nyelvű (román, angol, magyar) online platformot indított a kolozsvári BBTE Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Karának hattagú, magyar kutatócsoportja.

dr. Szász Levente

Ha összegezni szeretnénk a COVID-19 – Romanian Economic Impact Monitor névre keresztelt portál kínálatát, legtömörebben Woody Allent parafrazálva tehetjük meg: „Minden, amit tudni akartál a járvány gazdasági hatásáról, de sosem lenne időd kibogozni”.
A kutatási projekt vezetője dr. Szász Levente, a kar magyar tagozatért és a tudományos kutatásért felelős dékánhelyettese. Csapatának tagjai: Bálint Csaba (a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja, a BBTE társult oktatója), Csala Dénes (a Lancaster University adjunktusa, a BBTE társult oktatója), Csíki Ottó (a BBTE mesteris hallgatója), Nagy Bálint Zsolt (a BBTE docense), valamint Rácz Béla-Gergely (a BBTE adjunktusa).

Szász Leventével, a kar dékánhelyettesével Papp-Zakor András beszélt.

Szerkesztő: Papp-Zakor András, 2020 április 29, 17:51

Etichete:
Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók