Élő Kolozsvári Rádió

Április 1-től fogadják a kényszerszabadságra küldött alkalmazottak juttatásának igénylését

Holnaptól fogadják az igényléseket a kényszerszabadságra küldött alkalmazottak juttatását fedező állami alapokra – jelentette be ma Violeta Alexandru munkaügyi miniszter.

A munkáltatóknak elektronikus úton kell elküldeniük a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökségekhez a kényszerszabadságra küldött alkalmazottaik jegyzékét, egy igénylést, illetve egy felelősségvállalási nyilatkozatot.

Azoknak, akiknek nem egyéni munkaszerződésük volt, hanem egyéni vállalkozókként dolgoztak vagy szerzői jogdíjakból származó jövedelmük volt, a megyei szociális és kifizetési ügynökségeknél kell jelentkezniük.

Ugyanez érvényes a sportklubok nem egyéni munkaszerződéses alkalmazottaira is. Az ebbe a kategóriába tartozóknak is kérvényt és saját felelősségre írt nyilatkozatot kell benyújtaniuk, a sportkluboknak pedig csatolniuk kell azoknak a sportolóknak a listáját, akiknek igénylik a támogatást.

A kényszerszabadságon lévők juttatása nem haladhatja meg a bruttó hazai átlagbér 75%-át, azaz a 4.072 lejt, amiből levonják az adót és a társadalombiztosítási járulékokat – közölte ma az Országos Szociális és Kifizetési Ügynökségek tevékenységét koordináló munkaügyi államtitkár, Alin Ignat.

A hozzájárulások befizetésének határidejét és módját közös rendeletben szabja majd meg a munkaügyi miniszter és a pénzügyminiszter a következő napokban.

Az a céljuk, hogy a kényszerszabadságra küldött alkalmazottak juttatását a kérés benyújtásától számított legtöbb 10 napon belül átutalják.

Alin Ignat emlékeztetett: az igényléseket kizárólag elektronikus úton lehet eljuttatni az Országos Szociális és Kifizetési Ügynökségek megyei kirendeltségeihez.

A március 16. és 31. közötti időszakra április 1. és 10. között fogadják a kéréseket.

Az államtitkár szerint a hatóságok egyéb adatokat is kérhetnek, például az alkalmazottak bankszámlaszámát is, hogy ‘biztosak legyenek abban’, a megfelelő személyhez kerül a pénz.

Violeta Alexandru munkaügyi miniszter ma megerősítette, hogy a kényszerszabadságra küldött alkalmazottak juttatását nem a vállalkozónak kell fizetnie, azt – az országos bruttó átlagbér 75%-ának szintjéig – teljes egészében az állam utalja.

A kényszerszabadságra küldött alkalmazottak juttatását fedező állami alapokról szóló sürgősségi kormányrendelet tegnap jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

Agerpres

Kép: pexels.com

Szerkesztő: kristalybea, 2020 március 31, 17:07

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók