Élő Kolozsvári Rádió

2025-re halasztanák a magánkórházak vizitdíjának bevezetését

A magánjellegű egészségügyi intézmények által felszámolható vizitdíj bevezetésének 2025. április 21-ig való elhalasztásáról döntött ma a szenátus egészségügyi bizottsága.

A testület ma tárgyalta az egészségügyi reform törvényét módosító sürgősségi kormányrendeletet, miszerint a páciensek magánkórházakban is igénybe vehetik az országos egészségügyi programok keretében nyújtott szolgáltatásokat. A bizottság elnöke, László Attila elmondta, a rendelet eredetileg 2021-et szabta meg a vizitdíj bevezetésének dátumaként, egy módosító javaslat elfogadásával azonban ezt 2025. április 1-re változtatták. „Azok a szolgáltatók, amelyek részt szeretnének venni az országos programokban, megtehetik, de szolgáltatásaikért nem számolhatnak fel plusz pénzt a betegektől” – mondta a szenátor.

László Attila arra is felhívta a figyelmet, hogy ha a testület, majd a szenátus és a képviselőház plénuma is teljes egészében elutasítja a rendeletet, fennáll annak a kockázata, hogy hatályba lép a vizitdíj kapcsán tavaly elfogadott sürgősségi kormányrendelet, és már holnaptól vizitdíjat kell fizetnünk a betegeknek.

Az egészségügyi reform törvényét módosító sürgősségi kormányrendeletet törvényerőre emelő tervezet most a szenátus plénuma elé kerül, majd a képviselőház szavaz róla döntő házként.

Agerpres

Kép: pexels.com

Szerkesztő: kristalybea, 2020 február 25, 16:33

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók