Élő Kolozsvári Rádió

A hazai és nemzetközi szakma pályakezdőit várják a 6. Székelyföldi Grafikai Biennáléra

Nyilvános a 6. Székelyföldi Grafikai Biennálé pályázati kiírása, Ferencz S. Aport, a biennálé kurátorát kérdeztük a feltételekről.

A Székelyföldi Grafikai Biennálé 2020-ban ünnepli megalapításának tízéves évfordulóját, amely kiváló alkalom a szervezők számára, hogy összegezzék az elmúlt évtized tapasztalatait, és ezeket azt a következő rendezvény szervezésében kamatoztassák. A nemzetközi szakmai seregszemle megvalósult kiállításai, az elmúlt évek során benevezett művek szakmai minősége és mennyisége azt igazolta, hogy a grafikai eljárások és az ezeken keresztül történő különböző képi megjelenítési formák fejlődése folyamatos.

A G6 arra vár válaszokat, hogy a különböző nemzetiségű és kultúrkörhöz tartozó alkotók miként reagálnak a saját környezetük vagy a nagyvilág által feltett kérdésekre a kortárs művészet nyelvén. Olyan alkotók jelentkezését várják a világ bármely pontjáról, akik most végzik, vagy nemrég fejezték be felsőfokú tanulmányaikat. A pályázat javasolt témája: a káosz struktúrája. De ezt természetesen mindenik alkotó szabadon értelmezheti.

Részleteket Ferencz S. Aportól, a biennálé kurátorától hallhatnak.

Jelentkezni 2020. március 20-ig, a biennálé honlapján lehet, egy online űrlap kitöltésével. A beválogatott művek, a rendezvény katalógusának illetve kiállításának anyagát képezik majd. A pályázati kiírásról és a szabályzatról bővebben a www.grafikaiszemle.ro honlapon tájékozódhatnak.

Riporter: Kristály Bea

Kép: Székelyföldi Grafikai Biennálé Facebook-oldal

Szerkesztő: kristalybea, 2020 január 29, 16:34

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak