Élő Kolozsvári Rádió

Lakkcipőben: A mérnökdoktor esete a sporttal

Prezensky_Istvan

Prezensky István

Prezensky István immár második alkalommal látogat stúdiónkba, és most sem szigorúan lakkcipőben jelentkezett a magát nemes egyszerűséggel mindössze mérnök-doktorként meghatározó vendég, akivel az elmúlt alkalommal a szellemi és fizikai sportokról egyaránt beszélgettünk.

A sport most is fontos helyet foglalt el a kötetlen társalgás során, de arra is kíváncsiak voltunk, hogy mi hajt valakit a mérnökdoktorság felé akkor, amikor annyiféle más doktor is válhatott volna belőle. Kiszámítottabban sportol-e egy műszaki képzettségű ember, vagy épp ellenkezőleg a sport számára az ellazulás, a kötetlen képzelőerő kiélésének a lehetősége?

A zenét is próbáltuk részben a sportos lazaság és a mérnöki pontosság között egyensúlyozva megválogatni. Segített bennünket ebben Harry James, Ozzie Nelson vagy Duke Ellington, illetve Miles Davis és John Coltrane művészete.

 

Házigazda: László Tibor

Szerkesztő: , 2015 február 18, 18:47

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 14:24

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy

Figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn 9 és 11 óra között a közegészségügyi rendszerben. A megmozduláshoz országszerte több mint 400...

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy
„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 13:44

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”

„Szerintem akkor tud műalkotás születni, hogyha az ember épp egy olyan origoban, vagy harmóniában van önmagával vagy a világgal, hogy...

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”
Everness Erdély – fesztivál a testi-lelki egészségért
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 12:58

Everness Erdély – fesztivál a testi-lelki egészségért

Az önismeretet, a tudatos életmódot, a testi-lelki egészséget és a közösségi élményeket állítja a középpontba az Everness Erdély...

Everness Erdély – fesztivál a testi-lelki egészségért
A József-bányát is látogathatóvá tennék a tordai sóbányában
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 10:23

A József-bányát is látogathatóvá tennék a tordai sóbányában

Új turisztikai részleggel bővül a jövőben a tordai sóbánya. A turisták előtt a József-bányát tennék látogathatóvá. A fejlesztés...

A József-bányát is látogathatóvá tennék a tordai sóbányában
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 10:15

Három erdélyi kórház is befejeződhet augusztus végére

Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Besztercén is van olyan kórház, amelyeket helyreállítási forrásból kiviteleznek és ezek 90-100...

Három erdélyi kórház is befejeződhet augusztus végére
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 10:04

“Gy. Szabó Béla a külső és belső utazás és vándorlás művésze volt”

A múlt század egyik legfontosabb magyar grafikusművészének munkásságát mutatja be a válaszúti Bánffy-kastély múlt héten megnyílt,...

“Gy. Szabó Béla a külső és belső utazás és vándorlás művésze volt”
Műsorok csütörtök, 2026 július 162026 július 16, 11:44

Futballvébé: finálé előtt

A vasárnapi döntő után, a hétfői Tetőteraszon lesz elég idő mindent kivesézni, de a reggeli sorozat ma még folytatódott: utolsó...

Futballvébé: finálé előtt
Műsorok szerda, 2026 július 152026 július 15, 12:07

Válts irányt IKE-fesztivál: Ne készülj, élj!

Kétévente szervezi meg az IKE a Válts irányt! elnevezésű fesztivált. Idén a hetedikre várják az érdeklődőket augusztus 4-8. között...

Válts irányt IKE-fesztivál: Ne készülj, élj!