Élő Kolozsvári Rádió

Nem a hitről és nem a vallásról mesél az Orthodoxia

Bánhegyesy Antal, kolozsvári születésű fotográfus nyerte az idei Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat Orthodoxia című anyagával. 

Negyedik alkalommal adta át a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a 2014 októberében alapított Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat. Az öttagú nemzetközi zsűri Bánhegyesy Antal Orthodoxia című fényképanyagát ítélte a legjobbnak, amelyet nemrégiben Kolozsváron is láthatott a közönség, a Fotopia Collective Festival keretében.

Az Orthodoxia fotósorozatot egy nyárádtői jelenség ihlette, ahol egy évszázados görög-katolikus templomra ráépítettek egy ortodoxot, így jött létre a templom a templomban jelenség. A kommunista rendszerváltás óta több mint 7000 ortodox templom épült Romániában, és több mint 1000 építés alatt áll. Bánhegyesy Antal úgy mesél egy egész közösségről, hogy közben csak épületeket látunk képein, embereket alig. Munkája már eddig is számos nívós elismerésben részesült, most az egyik legnagyobbat is bezsebelte.

Telefonon sikerült Bánhegyesy Antallal beszélgetnünk, akitől többek között azt is megkérdeztük, hogy milyen eszközökkel dolgozott, hogyan tud mesélni egy kép a közösségről, amikor többségében csak épületeket látunk rajta.

 

Riporter: Kristály Bea

 

 

Szerkesztő: kristalybea, 2019 november 7, 17:12

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára