Élő Kolozsvári Rádió

Az „utazók rendezője”, Fekete Ibolya

Fekete Ibolya vehette át a 19. Filmtettfeszten a Sárga Csikó-díjat. Ennek apropóján készítettünk vele interjút. 

„Az eufóriát semmiért nem adnám. Az, hogy ezek a nagy pillanatok megtörténtek az ember életében, az rettenetesen fontos, az alapvető és meghatározó élmény. Meg kell erősíteni az embernek a lelkét, hogy állja a sarat abban is, ami utána jön.Ebbe bele lehet tanulni, és úgy gondolom, hogy nagyon sok mindent már megtanultak ezek a társadalmak az elmúlt harminc évben, és különösen a fiataloknak semmi gondot nem okoz ez. Nekünk, akik nem ebben szocializálódtunk eredetileg, nekünk ez egy kemény lecke és küzdelem volt, de úgy gondolom, hogy azért lényegében beletanulunk” – vallja Fekete Ibolya filmrendező, forgatókönyvíró, egyetemi tanár. A 19. Filmtettfeszten Fekete Ibolya vehette át az első erdélyi magyar játékfilmről elnevezett Sárga Csikó-díjat. Ekkor 1996-os Bolse Vita című nagyjátékfilmjét is levetítették. Filmjeiről, folyton tranzit-állapotban lévő hőseiről és diákjairól beszélgetünk Fekete Ibolyával. Pár éve, a Chico-ról és az Anyám, és más futóbolondok a családból című filmről készült interjúkból is idézünk részleteket.

Szerkesztő: Gergely Zsuzsa

Képek: Filmtettfeszt Facebook-oldala

Szerkesztő: kristalybea, 2019 október 15, 22:42

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára