Élő Kolozsvári Rádió

Sztrájkoló buszsofőrök Szatmárnémetiben

Spontán sztrájkba lépett ma a szatmárnémeti közszállítási vállalat gépjárművezetőinek egy része.

Reggel 5 és 7 óra között az utasok hiába várták a buszokat. A sztrájkoló buszsofőrök bérnövelést követlenek. A Transurban Rt. Facebook oldalán a tiltakozásra reagálva a délelőtt közölte, a vállalat, pénzügyi helyzete függvényében, évente növelte a béreket, 2016-ban 200 lejjel, 2017-ben 300 lejjel, 2018-ban 400 lejjel. A vállalat megjegyezte, idén is felajánlottak 300 lej bérnövelést, de azt visszautasították az alkalmazottak.

A Transurban Rt. szerint az utóbbi három évben szinte megkétszereződött a gépjárművezetők bére, míg 2016-ban 1 308 lejt kaptak, idén bérük elérte a 2 560 lejt, amihez hozzáadódnak a különböző járulékok, a túlórákért és a hétvégi munkáért fizetett kiegészítések és az ebédjegyek.

A szatmárnémeti közszállítási vállalat közleményében azt is megjegyzi, a jelenlegi munkaszerződés 2020-ig érvényes, így a ma reggeli előre be nem jelentett sztrájkot törvénytelennek tekinti – írja a Transurban Facebook oldalán.

Forrás és kép: Facebook/Transurban Satu Mare)

Szerkesztő: kristalybea, 2019 szeptember 23, 17:18

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók