Élő Kolozsvári Rádió

Vihar előtti csend Balázs Péter képein

Száz éve született Balázs Péter, Kolozsvár egyik jelentős festője, az erdélyi festészeti hagyományok folytatója.

A kiállítás megnyitóján a festő fia, Balázs László és a tárlat kurátora, Iacob Attila.

Habár aktív évei alatt szinte teljesen átalakult Kolozsvár és a városi, sőt még talán a művészeti élet is, ő soha nem veszítette el pozitivizmusát, képeit karakteres színvilág jellemezte, amely kortársai és elődei munkáin is fellelhető.

Balázs Péter Magyarfenesen született 1919-ben, szülei egyszerű paraszti családból származtak, kevésbé értették fiúk művészetek iránti rajongását, de miután Kós Károly biztatására bekerült a Szolnay-Szervátiusz féle festőiskolába, elfogadták azt. Nemrégiben a Kolozsvári Művészeti Múzeumban nyílt kiállítás Balázs Péter munkaiból, amely átfogó képet adott a festő teljes életművéről. A kiállítás kurátora, Iacob Attila szerint Balázs Péter alkotásainak fontos elem, témája a felidézés, olyan „világokat, utcákat, épületeket próbál felidézni, amelyek már az ő idejében sem léteztek”. És valóban a művész képeit nézegetve egy olyan Kolozsvárt találunk, amelyek valahol a nagy változások előtti időszakot idézik, megmutatják egy, talán túlzottan iparosodott város vihar előtti csendjét. Egy képen látszik a távolban az éppen épülő monostori negyed, de a fenyegető sötétség, a kommunizmus, mégsem nyomta rá bélyegét ezekre a képekre.

Balázs Péter festményei derűsek, nyugalmat árasztanak, őket szemlélve újra és újra beleszeretünk Kolozsvárba és a környező tájakba. Összeállításunkban Balázs Péter festő fiával, Balázs Lászlóval beszélgetünk.

Összeállította: Kristály Bea

Képek: Horváth László

Szerkesztő: kristalybea, 2019 június 24, 13:22

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”