Élő Kolozsvári Rádió

Rekordszámú menedékkérőt regisztráltak tavaly a világban

Csaknem 71 millióra nőtt a világban a menedéket kereső emberek száma 2018-ban, ez mintegy kétmillióval többet jelent az egy évvel korábbinál.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) ma, egy nappal a menekültek világnapja előtt közölte az adatokat. A szervezet éves jelentése szerint a menekültek – beleértve a belső menekülteket is – száma tíz év alatt mintegy 65 százalékkal emelkedett, 2018-ban pedig az elmúlt hetven év legtöbb menedékkérőjét regisztrálták. A jelentés rámutat arra is, hogy az otthonaikat elhagyni kényszerülők mintegy fele gyerek.

A menekültek nagy része a hazájával szomszédos országokban kér menedékjogot, bár ezek az államok legtöbbször maguk is nehézségekkel küzdenek, így a menekültválság elsősorban nem a fejlett, nyugati országokat, hanem a szegényebb, fejlődő államokat terheli a leginkább. Az ENSZ menekültügyi főbiztosa, Filippo Grandi, a jelentés közzététele utáni berlini sajtótájékoztatóján hozzátette: a szervezetnek mindenekelőtt ezekre a helyekre kell összpontosítania az erőfeszítéseit. Az ENSZ menekültügyi főbiztosa bírálta a Trump-adminisztráció menekültpolitikáját, és elmarasztalta Európát és Ausztráliát is. Európával kapcsolatban úgy vélte, az ide igyekvő menekültek és migránsok száma kezelhető.

Filippo Grandi a jelentésre hivatkozva azt is elmondta, hogy a legtöbb menedékkérelmet, 254 300-at, az Egyesült Államokban nyújtották be, ám ezek közül sokat még mindig nem bíráltak el.

A szervezet a jelentésben felhívja a figyelmet a világ több válsággócára, például Venezuelára, ahonnan eddig összesen csaknem 4 millióan menekültek el az országot sújtó politikai és gazdasági válság miatt. Az ENSZ menekültügyi főbiztosa szerint, ha a latin-amerikai országot továbbra is ilyen ütemben hagyják el az ott élők, 2019 végéig a venezuelai menekültek száma elérheti akár az 5 milliót is.

A jelentés hangsúlyozza, hogy hasonlóan súlyos válság zajlik Szíriában, illetve Nigériát, Dél-Szudánt, Afganisztánt, Mianmart és Szomáliát is említi, továbbá szóvá teszi a palesztinok helyzetét.

A főbiztos szerint több ország elköveti azt a hibát, hogy a menekülteket és migránsokat problémának tartja, holott ezek az emberek maguk is a problémák elől menekülnek.

mti

Kép: UNHCR

Szerkesztő: kristalybea, 2019 június 19, 14:54

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók