Élő Kolozsvári Rádió

Tegnap délután véget ért Ferenc pápa három napos romániai látogatása

A nagyszebeni repülőtéren több mint 2.000 ember gyűlt össze tegnap, hogy búcsúzzon Ferenc pápától.

Őszentségét Klaus Iohannis államfő és felesége, Carmen kísérte a repülőhöz, de helyi hatóságok is jelen voltak.
Őszentsége a TAROM légitársaság járatával repült Rómába a nagyszebeni repülőtérről.
Bocsánatot kért az egyház nevében Ferenc pápa a balázsfalvi roma közösség tagjaitól a történelem folyamán a romákat ért igazságtalanságokért, ‘a rossz bánásmódért’ és ‘szegregációért’.
Romániai látogatása utolsó napjának végén a balázsfalvi roma közösséggel találkozott Őszentsége a két héttel ezelőtt felszentelt templomban.
A pápa Káin és Ábel bibliai történetével szemléltette a közömbösség romboló hatását.
Azt tanácsolta a jelenlevőknek, hogy ne tartsanak haragot, mert ‘rosszal nem lehet megjavítani a rossz dolgokat, a bosszú nem lesz elégtétel az igazságtalanságra, a harag nem tesz jót a szívünknek és a magunkba zárkózás nem közelít mások felé’. Jézus útját kell követni, ami ‘fáradtságosabb ugyan, de ez az út vezet a békéhez. És ez az út a megbocsátáson keresztül vezet’ , mondta a pápa az egybegyűlteknek.
Elmondta: ‘gazdagabban’ távozik Romániából. Magával viszi a helyeket és pillanatokat, de főként az emberi arcokat. Ezek az arcok meg fogják színesíteni emlékeit és jelen lesznek imáiban.
Ferenc pápa tegnap Balázsfalván a Szabadság mezején boldoggá avatta a kommunista rezsim által üldözött és megkínozott Valeriu Traian Frenţiu, Vasile Aftenie, Ioan Suciu, Tit Liviu Chinezu, Ioan Bălan, Alexandru Rusu és Iuliu Hossu görögkatolikus püspököt, majd a Szűzanya áldását kérte a szentmisére összegyűlt százezer hívőre és Románia minden lakójára.
A szentatya köszönetet mondott a szívélyes fogadtatásért és látogatásának lebonyolításáért a romániai hatóságoknak, az államfőnek, minden jelenlévőnek, és a román ortodox egyház vezetőinek és híveinek is, akik ‘testvéri szellemben’ fogadták őt.
Köszönetet mondott a katolikus egyház papjainak, vezetőinek és híveinek, a zarándokoknak, és hálát adott Istennek a lehetőségért, hogy együtt imádkozhatott a Bukarestben, Csíksomlyón, Iaşi-ban és Balázsfalván összegyűlt tömeggel.
Beszéde végén Szűz Mária áldását és oltalmát kérte az ország minden állampolgárára, akiket arra kért, hogy a béke, az igazság és a testvériesség útján haladjanak tovább.
Szakadó esőben, százezernél is több ember várta a csíksomlyói hegynyeregben Ferenc pápa érkezését szombaton. A Szentatya szerint a zarándokok azért mennek Csíksomlyóra, hogy egymásban valódi testvérekre leljenek.
A pápa a péntektől vasárnapig tartó romániai látogatása második napján a csíksomlyói hegynyeregben mintegy 160 pap jelenlétében mutatott be latin nyelvű szentmisét.
„A csíksomlyói zarándoklat Erdély öröksége, a párbeszéd, az egység és a testvériség jele, és tiszteletben tartja a román és a magyar vallási szokásokat is” – mondta Ferenc pápa szombaton homíliájában a Csíksomlyón több tízezer hívő előtt bemutatott szentmiséjén.
A szentmise idején az oltáron állt az ötszáz éves csíksomlyói Szűz Mária-kegyszobor, amelyet erre az alkalomra szállítottak a hegynyeregbe. A szentmise végén Ferenc pápa a Szűzanya iránti tisztelet jeléül arany rózsát helyezett el a szobor lábánál.

Tvr1, Agerpres

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2019 június 3, 11:20

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók