Élő Kolozsvári Rádió

Zenetár Farmerben: Dinamit II – pénteken 20 órától

A 40 éve alakult Dinamit együttes 2. albumáról Miklós Gyuri gitárossal beszélget Mihály István.

Kedves Hallgatók, a klasszikus magyar hard rock rajongói, farmerben vagy akár kopott mackónadrágban! A Zenetár ezúttal – akárcsak egy héttel ezelőtt – Önöknek/Nektek szól. Múlt pénteken a Dinamit együttes 1980-as, cím nélküli bemutatkozó nagylemezéről Szabó Csaba újságíróval, az együttes egykori nagy rajongójával beszélgettem. Minisorozatunk második részében, április 5-én A híd című 1981-ben megjelent második Dinamit-album kerül terítékre. Vendégem ezúttal Miklós Gyuri gitáros (ex-Knock Out), vallás- és sporttanár lesz. 

Vajon csakugyan „egy erőltetett kliségyűjtemény” ez a lemez, ahogy egyik kritikusa írta? (A korabeli recenzensek – a Pesti Műsor és az ifjúsági lapok (Magyar Ifjúság, Ifjúsági Magazin) kritikusai – alaposan ledorongolták, akárcsak az 1980-as első LP-t, sőt egyesek még gyengébbnek találták az „államilag támogatott rockzenekar” teljesítményét.)

38 év távlatából mi igyekszünk elfogulatlanok lenni, és „ami a szívünkön, a szánkon”. Persze könnyű nekünk, oly sok idő után, na de a pakliban az is benne van, hogy mi már a ’80-as években is nagyon jónak találtuk a lemez két-három dalát. Amelyektől azóta sem tudtunk „megszabadulni”. És önök? Mellesleg a többi felvételt se gondoltuk, „éltük meg” olyan szörnyűségesen rossznak, amilyennek a korabeli kritikák lefestik. És nem csak Vikidál Gyula elsőrangú – nyugodtan kimondhatjuk: világszínvonalú – énekesi teljesítménye okán.

Kedves Hallgató: „Tépd el az időt„, és keljünk át együtt A Hídon, pénteken 20 órától!

Szerkesztő: Mihály István

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2019 április 4, 16:04

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára