Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklub: Elitképzés és/vagy tömegegyetem?

A kolozsvári bölcsészképzés gondjairól és az irodalomtanítás új útjairól  Berszán István tanszékvezetővel beszélgetett  Mihály István

Tény és való: vannak diákok,  akik nagyon meglepődnek az egyetemen, hogy itt dolgozni is kell, hogy elváratik olyan „felzárkózás”, hogy például megtanuljanak jegyzetelni, hatékonyan tanulni, időt beosztani. A szomorú az, amikor valaki  három-négy szakot is elkezd, s egyiket se fejezi be. Nálunk is van lemorzsolódás, az elsőéves diákok számára most ősszel  indítunk egy olyan projektet, amely ennek megpróbálja elejét venni. Ezt  anyagilag a Világbank is támogatja. (Berszán István egyetemi docens)

Nyugaton  már az 1970-es  években  eltömegesedett az egyetemi oktatás, nálunk ez az 1990-es években következett be. Ami a magyar főszakot  illeti, a helyek számának a növelése akkor teljesen indokolt volt, hiszen a ’80-as években a kommunista hatalom majdnem kivéreztette a tanszéket, szinte évente csökkent a helyek száma, 1979-ben még harminc diákot vettek fel, 1981-82-ben  már csak húszat, 1983-ban tizenötre csökkentették a helyek számát, 1985-ben pedig hétre. (Ráadásul a végzősöketa mellékszakjukkal helyezték ki, román iskolákba, angolt, németet, franciát, oroszt tanítani. Ezt a „kiesést”, a szakképzett magyar tanárok hiányát  pótolni kellett. Csak aztán a túl kevésből túl sok lett… Vagy mégsem?
Az elmúlt három évtized tapasztalatairól, a magyar bölcsész képzés helyzetéről, kilátásairól, a magyar irodalom tanítás gondjairól és új útjairól beszélgettem dr. Berszán István egyetemi docenssel, a Magyar Irodalomtudományi Intézet  vezetőjével.
Általános jelenség: sok diák  otthagyja az egyetemet, s dolgozni megy, vagy pedig  egy-két év után átiratkozik egy másik szakra/karra. Vendégemet arról is faggattam, szerinte ennek mi az oka, s a magyar főszakon mennyire jellemző ez a jelenség?
Szó volt arról is, mennyire „korszerű” az általános és a középiskolában a kötelező vagy ajánlott olvasmányok listája, s vajon szükség volna-e a hivatalos „kánonból” hiányzó,  de a gyerekek, fiatalok körében nagyon népszerű szerzők, regények tanítására?

A lejátszóra kattintva a február 18-i 55 perces élő műsor szerkesztett, rövidített változatát hallgathatják meg. (Mihály István)

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2019 február 19, 14:18 / actualizat: 2019 április 9, 13:32

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára