Élő Kolozsvári Rádió

A püspökké szentelés 80. évfordulójára készülődve – Lázár Csillával a Márton Áron Múzeumról és -filmről

A Zágoni Balázs által rendezett A püspök reggelije című film és a múzeum közötti együtthatókról is beszélgettünk Lázár Csillával, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum vezetőjével a Hangolóban.

Ünnepélyes megemlékezést tartanak holnap este 6 órától a kolozsvári Szent Mihály-templomban, ahol 80 évvel ezelőtt püspökké szentelték Erdély boldog emlékű püspökét, Márton Áront. A szentmise főcelebránsa, aki a homíliát is mondja, Fodor József váradi vikárius. Közreműködik Laczkó Vass Róbert színművész és a Szent Cecília-kórus. A mise után a BBTE főépületének Nicolae Iorga-termébe vonulnak a résztvevők, ahol 7 órától levetítik Zágoni Balázs A püspök reggelije című filmjét, itt már Bogdán Zsolt színművész és Lázár Csilla, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum igazgatója is közreműködik.

A püspök halálának 30. évfordulóján, 2010-ben nyílt meg az emlékmúzeum Csíkszentdomokoson – az intézmény székhelyén megtekinthető kiállításról, az időközben előkerült dokumentumokról és sok minden másról is beszélgettünk Lázár Csillával.

Tíz éven át tartó kutató- és alkotómunka során készült el A püspök reggelije című film, amelyhez a kolozsvári levéltár mellett gyulafehérvári, bukaresti és budapesti archívumokat is felkerestek a stáb tagjai, emellett Erdély és Magyarország különböző térségeiben élőkkel forgattak. Zágoni Balázzsal, a film rendezőjével és forgatókönyvírójával még tavaly októberben beszélgettünk, amikor a Filmtettfeszten Erdély számos városában vetítették az alkotást.

Beszélgetőtársak: Takács Aranka és Ferencz Zsolt 

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, 2019 február 11, 11:39 / actualizat: 2019 február 11, 12:49

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak