Élő Kolozsvári Rádió

A költségvetés-tervezet vesztesei a közepes- és nagyvárosok

Teljesen elfogadhatatlan az önkormányzatoknak a költségvetés-tervezet – mondta a Kolozsvári Rádiónak Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Az önkormányzatoknak járó összeg arányaiban még mindig nem éri el a 2017-est, ám e mellé újabb feladatokkal látta el a kormány az önkormányzatokat – fogalmaz az elöljáró, aki ott volt azon a találkozón, amelyen a Romániai Municípiumok Szövetsége fogalmazta meg követeléseit a költségvetés-tervezet megjelenése előtt. A pénzügy miniszterrel kedden találkoztak, az eredményt azonban nem találják kielégítőnek.
„A megyei önkormányzatok és a községek esetében igaz, hogy több pénzt kapnak, mint eddig, de azok a feladatok, amelyek átruházódnak a megyei önkormányzatokra, több pénzbe kerülnek, mint a többlet, amit a kormánytól kapnak.”  Antal Árpád úgy véli, egyedül a községek nyerhetnek ebből a költségvetésből, a városok és a megyék csak veszíthetnek. „ A központosításnak van néhány  komoly nyertese, de az ország nagy része vesztese a folyamatnak, és pont azok veszítenek, amelyek a gerincét jelentik a társadalomnak: a közepes- és a nagyvárosok.”

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2019 február 1, 17:51

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók