Élő Kolozsvári Rádió

Kinek hoz többet a Junior Centenar?

A Junior Centenar elnevezésű ifjúsági megtakarítási számla inkább az államot, mint a gyerekeket támogatja – írja a Monitorul de Cluj online kiadása.

Fotó: evz.ro

A kiadvány pontokba foglalva sorakoztatja fel érveit állítása mellett. Bár a minden kiskorúnak önműködően létrehozandó betétszámlának a tavaly novemberi sürgősségi rendelet szerint egyénenként önálló azonositóval kellene rendelkeznie, a pénzügyminisztérium alkalmazási utasitása szerint egyetlen közös államkincstári gyűjtőszámla lesz, amelyre érintett szülők és az állam utalhatnak. Vagyis a minisztérium tetszése szerint használhatja a letétbe helyezett pénzt, egyetlen kötelezettsége az lévén, hogy az egyes számlatulajdonosok nagykorúsodásakor átadja a nekik járó összeget.
Gyakorlatilag a legkorábbi kifizetések egy naptári év múlva esedékesek, a jelenleg 17 éves betéttulajdonosoknak, akik száma azonban elenyésző a romániai összesen több mint 3,6 millió kiskorúéhoz viszonyítva.
A kolozsvári portál felhívja a figyelmet, hogy a Junior Centenar számlákra az állam csak akkor utal évi 600 lejt, ha a gyerek szülei az adott évben legalább 1200 lejt fizettek be. A kamat ugyanakkor 3%, ami reál-negativ, azaz nem fedezi az inflációt, amely tavaly például 4,7% volt. A letétet és kamatait csak a számla lezárásának pillanatában, azaz a tulajdonos nagykorúsodásának pillanatában fizetik ki és csak akkor számolják ki, mely években járt a 600 lejes állami támogatás.
Más szóval a Junior Centenar számlát tápláló szülők valójában a piacinál alacsonyabb kamattal nyújtanak kölcsönt az államnak – vonja le a következtetést a Monitorul de Cluj.

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2019 január 8, 10:44

Etichete:
Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók