Élő Kolozsvári Rádió

#Romania2019.eu

A következő hat hónapban, a 2007. január 1-jei csatlakozás után először, Románia tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét.

 
Viorica Dăncilă miniszterelnök reméli, hogy az állami intézmények, a politikai erők és a civil társadalom összefog annak érdekében, hogy Románia sikeresen teljesítse mandátumát az Európai Unió (EU) Tanácsának élén, amely – a kormányfő szerint – az egész román társadalomra ráirányítja a figyelmet.
„Mától hat hónapra átvesszük az Európai Unió Tanácsának elnökségét. Romániának lehetősége és felelőssége lesz, hogy bizonyítsa európai elkötelezettségét, hogy megerősítse az európai konstrukciót, a polgárok, a szabadságok, közös erőfeszítéseink egységét” – hangsúlyozta a miniszterelnök egy, az Agerpres hírügynökségnek megküldött videóüzenetben.
Meglátása szerint az EU-elnöknek az a szerepe, hogy szakszerűen, részrehajlás nélkül kezelje a napirenden szereplő problémákat. Ezek közé tartozik az EU 2020 utáni költségvetésének előkészítése, az egységes európai piac működése, az európai ipar versenyképességének és digitalizálásának növelése, a belső biztonság, a terrorizmus elleni harc és a migrációs kihívások kezelése.
„Nehéz, de ugyanakkor megtisztelő feladat. Ez egy olyan országprojekt, amely mögé mindenkinek fel kell sorakoznia” – mondta a kormányfő.
„Jó alkalom ez arra is, hogy bemutassuk Románia szellemi és kulturális gazdagságát, és arra is, hogy tanúságot tegyünk arról, hogy miként szeretnénk fejlődni és élni egy sokszínű Európai Unióban” – fogalmazott a miniszterelnök.
A kormányfő összefogásra szólított fel.
„Fogjunk össze, kedves európai és román állampolgárok, és együtt örvendjünk mindannak, amit az EU-hoz tartozás jelent. Boldog új esztendőt!” – zárul Viorica Dăncilă üzenete.

Forrás: Agerpres

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2019 január 1, 20:43

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók