Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklub: karácsonyi hang(ulat)ok – hétfőn 16.05-től

László György költő karácsonyi versét,  Pákay Csaba új karácsonyi dalt, Páll-Szabó Ferenc  narancsillatú emlékeket is hoz a Sajtóklubba. Mihály István műsora

Kedves Hallgatók!  A Sajtóklub december 24-i kiadásában három klubvendégem lesz, aki három generációt képvisel: a harmincas éveiben járó kétgyerekes apuka, Páll-Szabó Ferenc történész, a negyvenes évei közepén járó Pákay  „Andy Ghost”  Csaba rockzenész és a „hetvenkedő” (bár örökifjú) László György író, költő, műfordító.
Őszintén s időnként kicsit rendhagyóan beszélgetünk karácsonyról, az ünneplésről,  s annak hogy úgy mondjam „járulékos” jelenségeiről, többek közt arról, hogy gyakran már falun sem „az igazi” a karácsony, s természetesen arról is,  hogyan, hol  ünnepelnek ők idén, milyennek szeretnék látni, megélni  2018 karácsonyát.
Pákay Csaba egy egészen különleges karácsonyi dallal is kedveskedik nekünk, amely először  a Kolozsvári Rádióban fog elhangzani. A kalotaszegi Türében élő László György frissen megjelent regényét,  s szinten idei verseskötetét is magával hozta, amelyben karácsonyi költemények is találhatók. Páll-Szabó Ferencnek két kisgyereke van, őt arról is faggatom, jár-e még hozzájuk az Angyal, és saját gyerekkoráról,1989 előtti karácsonyokról is beszélgetünk. (Mihály István)

 

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2018 december 23, 10:49 / actualizat: 2019 április 9, 13:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára